„A török és a brazil eseményeket, a 2011-es arab tavaszt és a folytatódó kínai tiltakozásokat az új globális középosztály felemelkedése köti össze” – írja Francis Fukuyama a Wall Street Journalben.

Fukuyama szerint az isztambuli és a riói tüntetések beleillenek a 2011-es arab tavasz fejleményeibe. Mindegyik esetben a globalizáció nyertesei, a feltörekvő középosztályok indították el a lavinát. Számos kutatás bizonyítja (az amúgy intuitív szempontból is kézenfekvő tételt), hogy a középosztály tagjai érzékenyebbek a jó kormányzásra. A jólétben élő, iskolázott és tájékozott rétegek nehezebben viselik a korrupciót, a demokratikus intézmények hiányát és az alacsony színvonalú közoktatást illetve egészségügyi rendszert. Minél több adót fizetnek, annál inkább elvárják, hogy a kormány a megfelelő módon használja fel a költségvetés bevételeit. A magasan képzett fiatalok nem nyugszanak bele a munkanélküliségbe. A középosztály tagjai ráadásul nemcsak materiális jólétet, hanem aktív politikai részvételt is akarnak, vagyis nem elégszenek meg a mandarin-státusszal.

Ahogyan 1848-ban, 1919-ben és 1990-ben, a forradalmak sikere most sem a középosztály múlik, hanem azon, hogy maguk mögé tudják-e állítani a szegényebb rétegeket – véli Fukuyama. Persze még a régi rezsimek elsöprésekor is előfordulhat, hogy a kisebbségben lévő és szervezetlen középosztályok helyett jól szervezett csoportok ragadják magukhoz a hatalmat – emlékeztet az amerikai politológus a Muszlim Testvériség egyiptomi előretörésére.

Ami pedig a jövőt illeti, a középosztály az elkövetkező évtizedekben egyre erősebb lesz – idézi Fukuyama az EUISS tavalyi jelentését, amely szerint a jelenlegi 1,8 milliárdról 2030-ra 3,2 milliárdra nő a viszonylagos jómódban élők száma. Fukuyama szerint a legnagyobb kérdés az, hogy a kínai kommunista vezetés meddig képes a középosztály követeléseinek befogadásával elejét venni a nagyobb tiltakozáshullámnak. De az amerikai és az európai kormányok sem dőlhetnek hátra, hiszen a gazdasági válság hatására romlanak a középosztály kilátásai. Különösen azokat az országokat fenyegethetik tömeges tüntetések, ahol magas a fiatal diplomás munkanélküliek aránya.

Érdekes módon Slavoj Zizek marxista filozófus sok tekintetben hasonló következtetésre jut, mint az amerikai konzervatív-liberális politológus. A tüntetők elsőre különbözőnek tűnő követelései egyaránt a kapitalizmussal kapcsolatos rendszerszintű kritikára vezethetők vissza. Az elégedetlenség oka az egyenlőtlenség és a jogfosztottság – írja a szlovén filozófus a London Review of Booksban. Nem a legszegényebbek, hanem a középosztály tagjai vonultak Isztambul, Rio illetve Madrid és Athén utcáira. Zizek szerint a tüntetések elsődleges oka, hogy a viszonylagos jólétben élők is kiszolgáltatottnak érzik magukat a globális tőkének: a többpártrendszer sem képes érvényre juttatni érdekeiket a piac logikájával illetve a mögötte álló globalizált gazdasági elit akaratával szemben.

A tüntetők csupa olyan követelést fogalmaznak meg, amelyek elvileg nem ellentétesek a kapitalizmus logikájával – véli Zizek. Az esélyegyenlőség, a jóléti állam, az átláthatóság, a több demokrácia, a környezetvédelem összeegyeztető a piaccal – de csak egymás kárára érvényesülhetnek. A marxista filozófus itt arra utal, amit másutt úgy fogalmazott meg, hogy a globális kapitalizmus haszonélvezői, a nyugati középosztályok, a szegény országok kizsákmányolása árán élhetnek viszonylagos jólétben és szabadságban. Ebből az ő logikája szerint az következik, hogy csak globális antikapitalista forradalom teremthet tiszta viszonyokat. Ebben a hitében az sem zavarja, hogy a törökországi és legújabban az egyiptomi lázongás kifejezetten nyugat-barát jelleget öltött, és a keleties kormányzat ellen irányult.