„A világ, amelyben élni vélünk, egyszerűen nem is létezik. És mindez a média és a politikusok felelőssége” – foglalja össze Ally Fogg a Royal Statistical Society július közepén publikált jelentését.

Bár a választók tudatlansága nem újdonság, a kimutatás lesújtó képet nyújt a brit társadalomról. „Szakadék tátong a briteknek az ország állapotával kapcsolatos vélekedései és a hivatalos statisztikák által tükrözött valóság között.”

A számok valóban riasztóak. A felmérés szerint a britek 58 százaléka szerint a bűncselekmények száma nő, miközben hat év alatt 19 százalékkal csökkent. A megkérdezettek 29 százaléka gondolja, hogy a kormány többet költ munkanélküli segélyre, mint nyugdíjra – miközben a nyugdíjkiadások összege valójában 15-szöröse a munkanélküli segélyeknek. Az átlagszavazó jelentősen túlbecsüli a segélyekkel kapcsolatos visszaélések mértékét is: a statisztikák szerinti összeg mintegy 34-szeresének hiszi.

A köz a demográfiai kérdésekben sem sokkal tájékozottabb. A muszlimok arányát átlagosan 24 százalékra becsülik (a valóság: 5 százalék), míg a keresztényekét 35-re (a valóság: 59 százalék). A bevándorlók arányát 31 százalékra teszik (valójában 15 százalék), és különösen túlbecsülik a feketék és az ázsiaiak népességen belüli arányát (30 százaléknak gondolják, holott valójában 11 százalék). Érdekes módon a nyugdíjasok arányát is sokkal nagyobbnak hiszik: 36 százaléknak (pedig csak 16 százalék).

A britek közéleti tájékozatlanságát jól mutatja, hogy még azt sem nagyon találják el, hányan szavaztak az előző választáson: átlagosan 43 százalékra becsülték a választási részvételt, miközben a jogosultak 65 százaléka szavazott 2010-ben.

Az általános tudatlanságnak és félreinformáltságnak nyilvánvaló politikai következményei vannak – jegyzi meg Fogg. A bevándorlással, a bűnözéssel és a segélyekkel kapcsolatos téves vélekedések a demagógiának kedveznek, és ellehetetlenítik a demokráciát.

Ami pedig a felelősséget illeti, Fogg elsősorban a hagyományos médiát is egyre inkább elöntő bulvárosodást, illetve a számokat foglalkozásszerűen hamisító politikusokat teszi felelőssé a félretájékozottságért. A különösebb következmények nélküli állandó hazudozásnak az az eredménye, hogy a választók hovatovább már nemcsak a politikusoknak, de a hivatalos statisztikáknak sem hisznek, és inkább előítéleteik, személyes tapasztalataik és mendemondák alapján alkotnak képet a világról.

A helyzet megoldására azonban Foggnak sincs meggyőző javaslata. Szerinte a helyzet csak akkor változhat, ha a politikusok végre felhagynak a hazudozással. De arról nem beszél, hogy mégis, mi késztetné őket erre, ha egyszer a választók drámai mértékben félretájékozottak.