„A vallási sokszínűség növekedésével Európában is egyre nehezebben tartható fenn a vallás még megmaradt politikai és szimbolikus szerepe. Eddig ugyanis a vallást nemzeti szimbólumnak tekintették, az egyházak pedig hallgatólagosan elfogadták, hogy távol kell tartaniuk magukat a politikától, és nem használhatják fel privilegizált jogi helyzetüket a vallási nézetek kritikájának illetve kifigurázásának elhallgattatására. Ez a rendszer azonban fenntarthatatlanná vált” – olvassuk Ronan McCrea jogász-politológus cikkét az Aeon magazinban.
Az európai államok többsége a világ leginkább szekuláris országai közé tartozik. Nemcsak azért, mert magas a vallástalanok száma, hanem azért is, mert a hívők többsége függetleníti politikai nézeteit vallási meggyőződésétől, elfogadva ezzel a szekularizáció alapvetését. Egyebek között ez az oka, hogy – ellentétben például az Egyesült Államokkal – Európában nem jelentős a vallás politikai befolyása. Igaz, az egyház tevékenyen részt vesz az abortusz és a melegházasság körüli politikai vitákban, de McCrea ezt a szabályt erősítő kivételnek tekinti.
A szekularizáció azonban mindeddig nem volt teljes – jegyzi meg McCrea. Az egyházaknak nincs ugyan politikai hatalmuk, és általában igyekeznek távol tartani magukat a politikától, ám szimbolikus és kulturális szerepük ma is jelentős. Az európai államok egy részében továbbra is létezik államvallás, máshol pedig jogi privilégiumokat élveznek a történelmi egyházak az egyéb felekezetekkel szemben. Általános jelenség az is, hogy az állam elsősorban a többségi vallás ünnepeit ismeri el nemzeti ünnepként. A sokkal vallásosabb Amerikában mindez elképzelhetetlen lenne, hiszen sértené az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elvét.
Az európai egyházak és az állam szorosabb szimbolikus összefonódása két főbb okra vezethető vissza – véli McCrea. A vesztfáliai béke óta az állam határozta meg a vallási kereteket, és az európai országok zömére jellemző, hogy valamelyik keresztény felekezet hívei többségben voltak, így az állam és az egyház összefonódott. A keresztény szimbólumokat pedig a kisebbségi keresztény felekezetek tagjai is könnyebben tolerálták. Amerikában, ahol sokkal nagyobb a vallási sokszínűség, erre nem volt mód, így az egyházak még csak szimbolikus politikai szerephez sem jutottak.
A muszlim bevándorlók számának növekedésével azonban egyre nehezebben tartható az európai keresztény egyházak szimbolikus politikai jelenléte is, véli McCrea. Egyrészt azért, mert egyre többen nehezményezik a keresztény jelképek mégoly szimbolikus jelenlétét az állami intézményekben – utal McCrea egyebek között az olasz feszület-vitára. Az iszlámhívők számának növekedésével minden bizonnyal gyakoribbá fognak válni a hasonló ügyek.
Másrészt pedig a hívő muszlimok az egyenlőség és a vallásszabadság nevében követelik, hogy számukra is elérhetők legyenek a más vallásúak számára biztosított közjogi intézmények. Nagy-Britanniában az anglikán és a zsidó önkéntes döntőbíróságok mintájára vezették be a saríát, az iszlám törvénykezést. Ezt azonban az európaiak jelentős része ellenzi, egyebek között attól való félelmében, hogy az iszlám vallási intézmények közjogi megjelenése a vallási fundamentalizmus előretörését készítheti elő. Márpedig ez csak az egyház és az állam határozottabb elválasztásával előzhető meg, aminek következtében viszont a kereszténység szimbolikus hatalma is csökkenni fog. Franciaország és Belgium az iszlámtól való félelmek miatt tiltotta be minden vallási szimbólum viselését a közintézményekben és az utcákon (hiszen diszkriminatív lett volna, ha csak az iszlám fejkendő ellen hoznak törvényt). Nagy-Britannia és Írország csak azután törölte el illetve enyhítette a hivatalosan hatályos (ám a gyakorlatban már nem alkalmazott) istenkáromlást szankcionáló törvényeket, hogy iszlám szervezetek ezekre (és a vallási egyenlőségre) hivatkozva követelték az iszlám kritikájának és kifigurázásának betiltását.
Különösen árulkodó, hogy Franciaország, Ausztria, Hollandia, Németország és az Egyesült Királyság is olyan állampolgársági vizsgát vezetett be, amelyekben hangsúlyosan szerepelnek a nők egyenlőségére illetve a melegek és a más vallásúak iránti toleranciára vonatkozó kérdések. Ez is arra utal, véli McCrea, hogy az európai országok a politikai iszlámtól való félelmükben kénytelenek határozottabban fellépni a nők hátrányos megkülönböztetése és a homofób diszkrimináció ellen is, ami szintén a szekularizációt erősíti. Olyannyira, hogy már a nyugat-európai nacionalista pártok egy része sem a keresztény értékek nevében, hanem a szekuláris állam, a tolerancia és a női egyenjogúság védelmében fékezné meg az iszlám bevándorlást.