„Aki felveti, hogy az emberiség különböző csoportjai kognitív képességeikben is különbözhetnek egymástól, azt hamar rasszistának minősítik, de csakis a baloldali, marxista dogma, s korántsem a tudomány alapján” – olvassuk Ed West cikkét a Spectatorben.
A fenti mondatot maga is idézi, éspedig Nicholas Wade új könyvéből, a Bajos öröklődésből. Wade hosszú éveken át szerkesztette a The New York Times tudományos rovatát, s most vaskos kötetben foglalta össze az elmúlt évek genetikai újdonságait, amelyek azt bizonyítják, hogy az egyetemeken általánosan elfogadott felfogással ellentétben az evolúció azóta is nyomot hagyott az emberiség különféle csoportjainak génállományában, hogy az első emberi törzsek kirajzottak Afrikából. A huszadik század rettenetes rasszista bűntettei után nehéz lesz elfogadtatni, hogy a rasszok között igenis vannak lényeges különbségek, amelyek akár az emberek gondolkodásában és magatartásában is megnyilvánulhatnak. Wade szerint mindenesetre ma már tarthatatlan a híres Steven Pinker-féle elmélet, miszerint az emberi természet lényegében szociokulturális termék, és ennek megfelelően könnyen alakítható-változtatható. West szerint ezt manapság ugyanolyan erejű tudományos kihívások érik, mint a tizenkilencedik század elején az ember keletkezéséről szóló bibliai történet szó szerinti olvasatát.
Greg Cochran és Henry Harpending 2009-ben tette közzé Tízezer éves robbanás című művét, amelyben azt mutatja ki, hogy az első nagyobb települések megjelenése felgyorsította az evolúciót. A kiválasztódás új elemei jelentek meg, olyan tulajdonságok, amelyek a nagy közösségekben bizonyulnak hasznosnak: alacsonyabb szintű agresszivitás, az élvezet késleltetése (amely a földműveléshez nélkülözhetetlen), a szűkebb rokoni közösségen kívüliek iránti bizalom, a kézművességhez, a pénzügyekhez és más bonyolult tevékenységekhez szükséges képességek.
Mint Wade megjegyzi, nem pusztán a marxista dogma áll e hipotézisek és az őket igazoló kutatási eredmények útjában, hanem az az érthető aggodalom is, hogy a népességcsoportok közti összehasonlítás irigységreakciót válthat ki, amely aztán a rasszizmust erősíti. Ezért nem jelenhetett meg Amerikában a Cochran-Harpending szerzőpárnak Jason Hardyval együtt írott korábbi tanulmánya, amely az askenázi zsidóság magas átlagú intelligencia-hányadosát igyekezett biológiai okokkal magyarázni. West Wade-del összhangban azt állítja, hogy a zsidó Nobel-díjasok nagy arányszáma és más hasonló statisztikai adatok nem következhetnek csupán kulturális okokból, máskülönben mások is rég követték volna a jó példát. Wade hasonlóképp érvel a kínaiak szembeszökő üzleti sikereivel kapcsolatban is. (És hozzátehetjük, hogy a kelet-ázsiai származásúak az askenázi zsidó származásúaknál is magasabb átlagokat érnek el az amerikai intelligencia-teszteken.) A recenzióban azonban csak egyvalamire találunk genetikai bizonyítékot, és annak nincs közvetlen köze az intelligencia-szinthez: a MAO-A enzimet kódoló gén eloszlása szignifikánsan változik rasszok szerint. Márpedig ennek az enzimnek a különféle konfigurációi más-más mértékben hajlamosítanak erőszakos magatartásra. Hogy mely csoportok hajlamosabbak eszerint erőszakra, azt nem tudjuk meg – szerencsére, mert ez talán még az intelligencia-szintnél is kényesebb kérdés: ez esetben ugyanis nem az irigység, hanem annál sokkal elemibb valami, a félelem hajlamosítana rasszizmusra.
Mindenesetre félni éppen annak is lehet oka, aki azt állítja, hogy a rasszok között a külső jegyeken túl is van biológiai különbség. West is megemlíti, hogy többen elvesztették már egyetemi állásukat emiatt. A Metazin régi ismerőse, Charles Murray Wade könyvét ismertetve felidézi a Wall Street Journal könyvrovatában, hogy ő maga és az időközben elhunyt Richard J. Herrnstein mennyi szidalmat kaptak Normáleloszlás című művükért, amelyben a rasszok közt megfigyelhető kognitív eltérésekre hívták fel a figyelmet. Murray természetesen lelkesen fogadja, hogy Wade most biológiai tényeket sorakoztat fel annak a jelenségnek a bizonyítására, amelyet ő és Herrnstein felfedezni véltek a statisztikákban. Maga is megemlíti azonban, hogy Wade könyvének ez a része hipotézisekre épül, amelyeknek ráadásul Murray is csak egy részét tartja színvonalasnak.
Érdekes módon mindkét recenzió pesszimista a tekintetben, hogy Wade könyve áttöri-e az „ortodoxia”, a „politikai korrektség” falát. Murray szerint a tudomány nem feltétlenül kerekedik a politikai megfontolások fölébe. West pedig úgy fogalmaz, hogy társadalmi lények vagyunk, belénk ivódott, hogy a bevett normák megsértéséért büntetés jár. Ezért szeretjük olyannak ábrázolni a világot, amilyennek lennie kellene, nem pedig olyannak, amilyen valójában.