„Nem pusztán gazdasági, hanem stratégiai érdek áll a megegyezés mögött” – írja az Izvesztyijában Alekszej Maszlov politológia professzor arról a 400 milliárd dolláros megállapodásról, amelynek keretében Oroszország harminc éven keresztül évi 38 milliárd köbméter gázt szállít majd Kínának, és a beruházáshoz Kína 25 milliárd dollárnyi előleggel járul hozzá.

Ezzel szemben két amerikai szakértő a Foreign Policy hasábjain azt írja, hogy elsősorban gazdasági okok vezettek a magállapodáshoz. A Center for a New American Security kutatóintézet két vezető munkatársa, Ely Ratner és Elizabeth Rosenberg tévesnek tartja azt az elképzelést, hogy Oroszország tízévi tárgyalás után azért szánta most rá magát a megállapodásra, mert erre kényszerítik az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban kilátásba helyezett nyugati gazdasági szankciók. Az évszázad üzletének is nevezett megállapodás nyomán Oroszország negyedannyi földgázt szállít majd Kínába, mint amennyit most ad el Nyugatra. Sokkal inkább arról van szó, hogy az orosz gazdasági növekedés gyakorlatilag leállt. A Valutaalap az idén 0,2 százalékos növekedésre számít. A két elemző roncsoló elegynek tartja az orosz gazdaságra jellemző stagnálást, magas inflációt és burjánzó korrupciót. Ebben a helyzetben a kelet-szibériai gázlelőhelyek kiaknázása mégiscsak tetemes bevételt hoz, jóllehet az oroszok korántsem kapják meg azt az árat a Kínába szállítandó gázért, amit Nyugat-Európa fizet. A szerzők szerint Oroszországnak volt sürgősebb a megállapodás, ezért járt jól Kína az áralkuban. Ugyanakkor a kínai félnek csakugyan szüksége van az orosz földgázra, hogy leváltsa környezetszennyező széntüzelésű és olajtüzelésű erőműveit. Kínában már-már a vezetés legitimitását fenyegeti a nagyvárosokat elborító sárga szmog.

Az orosz szerző szerint viszont nem a kínaiak jártak jól, hanem a két elképzelés között pontosan feleúton jelölték ki az árat. Annál is kevésbé gondolja, hogy bármelyik fél a másikra akarta volna kényszeríteni akaratát, mivel a gázüzlet egy átfogó közeledési trendbe illeszkedik. Egyfajta „keleti fordulat” zajlott le az orosz politikában, de nem most, hanem az elmúlt tíz-tizenkét évben. Ma már katonai együttműködésről is szó van, katonai-polgári felhasználásra alkalmas berendezések közös gyártásáról is megállapodtak, s mindez nagy fejlődéssel kecseget az eddig meglehetősen elhanyagolt orosz Távol-Keleten. A közvetlen gazdasági érdekeknél is nagyobb súllyal esik a latba egyfajta közös stratégiai érdek: mindkét fél úgy érzi, hogy a nemzetközi politikában alulértékelik. E mögött nem ellenségképet kell keresni, folytatja Maszlov (habár zárójelben megjegyzi, hogy „az USA pokoli árnyéka” minduntalan rávetül a tájra), hanem hasonló politikai törekvéseket és történelmi sérelmeket, továbbá azt a közös célt, hogy változtassanak a mai világpolitikai felálláson, „amelynek kialakításából mindkettejüket kihagyták”.

 Pekingben az „amerikai álom” mítoszának mintájára manapság gyakran emlegetik a „kínai álmot”, ami amerikai megfelelőjével ellentétben nem az egyes polgár elvben korlátlan felemelkedési lehetőségét jelzi, hanem „Kína történelmi státusának és nagyságának helyreállítását”. Oroszországnak is megvan a maga álma, teszi hozzá a moszkvai politológus, bár azt az álmot már nem fejti meg. Elemzését azzal zárja, hogy a jelek szerint Kína és Oroszország nekiláttak, hogy együtt valósítsák meg álmaikat.