„Az európai baloldalnak csakugyan van mitől tartania. De az a valami nem az ukrajnai szélsőjobb, hanem az európai” – írja Timothy Snyder Kelet-Európa-történész a New York Review of Booksban.

Snyder az ukrajnai válság kezdete óta az orosz propaganda áldozatainak tekinti azokat, akik szerint Ukrajnában a szélsőjobboldal alakítja az eseményeket. Sohasem tagadta, hogy egyéb szélsőjobboldali szervezetek között kifejezetten nácibarát csoportok is működnek az ukrán nyilvánosságban, de szerepüket marginálisnak tekintette, mire egy bírálója őt minősítette az amerikai propaganda szószólójának.

Negyedévvel a Metazinban is ismertetett vita után Snyder jottányit sem változtatott álláspontján, sőt, úgy véli, hogy őt igazolják az európai és a vele egy időben megrendezett ukrajnai választás eredményei. Miközben az Unió több országában előretört a szélsőjobb, sőt, Franciaországban és Nagy-Britanniában jó 25 százalékkal egyenesen az élen végzett, Ukrajnában a szélsőjobboldali jelöltek együttvéve is a szavazatok alig két százalékát szerezték meg.

Snyder tudja, hogy a szélsőjobboldali pártok nem gondolkodnak egyformán. A görög Arany Hajnalt, amely most jutott be először az Európai Parlamentbe, nyíltan neonácinak minősíti, a Jobbikról pedig azt írja, hogy egyértelműen antiszemita. Egyvalamiben azonban egy kategóriába tartoznak, nevezetesen a nemzetállamot helyezik szembe az Európai Unióval. Csakhogy Snyder szerint a nemzetállam fikció, mármint abban az értelemben, hogy az Unió alternatívája lehetne. A szélsőjobboldalt ugyanis aktívan támogatja az orosz szélsőjobboldal, amelyhez Snyder befolyásos kormánytényezőket is sorol. A távoli és a helyi valóságot nem jól ismerő brüsszeli bürokrácia bírálatát nem ellenzi, de a nemzetállamhoz való visszatérést lehetetlennek tartja. Először is azt ajánlja a „dezintegráció” híveinek, hogy tanulmányozzák a 20-as és a 30-as évek történetét (ámbár éppenséggel a neonácikat ez nem rettentené vissza a dezintegrációtól), vagy kérdezősködjenek az ukránoknál, akik elvesztették a Krím-félszigetet, keleti-délkeleti körzeteikben pedig „Oroszország támogatta agresszióval” szembesülnek. A szélsőjobb az ukrán fasisztaveszély propagandáját szajkózó baloldaliak segítségével nem a nemzetállamhoz vezetné vissza Európa országait, mivelhogy az lehetetlen, hanem orosz uralom alá hajtaná. Ha valamiben egyetértenek a nagyon is különféleképp gondolkodó szélsőjobboldaliak, az a Putyin iránti csodálat, márpedig Snydernek meggyőződése, hogy Putyin nyíltan az európai országok feletti uralomra törekszik. Furcsa dolog ez, mivel Európa erősebb Oroszországnál. Nem is véletlen, hogy Putyin Kínával szövetkezik.

Snyder még a szélsőjobboldaliakról sem tételezi fel, hogy olyan országban szeretnének élni, amely a mai Oroszországra vagy Kínára emlékeztet. Egy merész fordulattal az amerikai történészprofesszor Ukrajnában véli megtalálni a lehetőséget a szélsőjobb veszély elhárítására. Azt javasolja, hogy az Unió tegyen ígéretet Ukrajnának a csatlakozásra, azzal a feltétellel, hogy időközben – mondjuk tíz év alatt – fokozatosan megszabadul keleties vonásaitól, nem utolsó sorban a bénító korrupciótól. Ha ez végbemegy, Ukrajna egyre kevesebb támogatásra szorul majd, és „Európa bebizonyíthatja, hogy értékei nemcsak vonzóak, hanem hatékonyak is”.