Gasztroszociológia

2014. augusztus 17.

Az jó ízlést mindig is a társadalmi státusz tükrének tekintették: a kifinomultság az előkelőség ismérve. Az elegáns éttermek is egyre inkább felismerik, hogy már az étlap megfogalmazása is fontos – minél kacifántosabb az ételek leírása, annál magasabb árat írhatnak mellé.

 

Az elegáns éttermek étlapjai választékosabb és hosszabb leírásokat tartalmaznak” – olvassuk az Atlantic Magazine recenzióját Az étel nyelve: a nyelvész étlapot olvas című szeptember elején megjelenő könyvről. A mű szerzője Dan Jurafsky, a Stanford Egyetem nyelvésze, aki a szociolingvisztika és a kognitív tudomány módszereinek felhasználásával elemzi a nyelvi struktúrákat és a beszédaktusokat. Egyebek között terjedelmes tanulmányban elemezte az éttermekről adott online értékeléseket, és arra a következtetésre jutott, hogy a rossz éttermekről beszámolót írók nyelvezete arra utal, hogy áldozatként festik le magukat. A jónak ítélt, drágább helyekről írt pozitív értékelések választékosabb nyelvet használnak, vagyis nyelvi tőkéjük felcsillantásával egyúttal saját társadalmi státuszukra utalnak.

Jurafsky könyvében azt vizsgálja, hogyan függ össze az étlapok nyelvezete és az ételek ára. 6500 étterem 650 ezer ételének leírását vizsgálva kimutatja, hogy az előkelőbb helyek jóval hosszabb leírásokat használnak. „Minden betű, amellyel egy étel leírása hosszabb, 69 centtel növeli az árat.” Az olcsóbb éttermek egyszerű és szubjektív benyomásokra utaló jelzőket használnak („ízletes”), illetve előszeretettel hangsúlyozzák, hogy érett és friss alapanyagból dolgoznak. A drága éttermek esetében ez ritkán fordul elő – már az étlap is azt sugallja, hogy ezek a helyek nyilvánvalónak tekintik a minőségi hozzávalókat. Viszont 15-ször gyakrabban utalnak az alapanyag származási helyére, ezzel is kiemelve az étel exkluzivitását. És persze sokszor használnak ritka idegen csengésű kifejezéseket, ami azt sugallja, hogy az ő vendégeik a művelt és világlátott elit tagjaihoz csatlakozhatnak.

Mindennek fényében csöppet sem meglepő, hogy az étlapok leírásai egyre hosszabbá és választékosabbá válnak, hiszen már ezzel is növelni lehet a hely státuszát. Újabban a gyorséttermek is előszeretettel alakítják át az ételek nevét – „szendvics” és „zsömle” helyett „kézműves tekercset” árulnak. Amint azonban általánosan elterjed a választékos nyelvezet, a magasabb társadalmi státuszúakat megcélzó éttermek kénytelenek új stílust választani. Ha már mindenhol kacifántos leírások szerepelnek az étlapon, az elegáns helyek visszatérnek a minimalista nyelvhez, és ismét a rövid leírások válnak majd sikkessé.