„A gázai harcok mindig is antiszemita hullámot váltottak ki az utóbbi években, de ezúttal sokkal több erőszakcselekmény történt, mint a korábbi esetekben” – olvassuk Jon Henleytől a Guardianben.
Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy Németországban nyilvánosan a legsötétebb náci időkből vett förtelmes rigmusokat kiabáljanak gyűlölködő tüntetők a nyílt utcán. Franciaországban sem volt éppen szokás a zsidók torkának elvágására buzdítani nyilvános tüntetéseken. Az apropó a gázai hadművelet volt, de a tüntetésen nem Izraelt támadták, hanem a zsidókat. Arról nem is szólva, hogy nem csupán verbálisan. Erőszakos támadások is voltak.
A rendőrség és a zsidó szervezetek az elmúlt években is az inzultusok szaporodásáról adtak hírt, valahányszor harcok folytak Gázában. Ezúttal azonban sokkal vadabbak a jelszavak és sokkal több az antiszemita incidens. Franciaországban hétszer annyi esetet jelentenek évente, mint a kilencvenes években. Egy londoni kutatóintézet szerint a gázai fegyveres akciók túl sűrűn követik egymást ahhoz, hogy közben lecsillapodhatnának az indulatok, s ezzel is magyarázható az antiszemita hullámok növekvő ereje. Mint Henley rámutat, Hollandia, Belgium és Ausztria sem kivétel. Spanyolországból még nem jelentettek erőszakos támadást, de a helyi zsidó képviselet vezetője arra számít, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Egyelőre éppen az El Mundo napilapot perlik, mert Antonio Gala 83 éves színpadi szerzőtől antiszemita cikket közölt, pedig ez nem jellemző az El Mundóra. Gala azt írta, hogy a zsidók nem képesek másokkal békében élni, s „nem véletlen, hogy oly gyakran elűzték őket”. Szép dolog a sajtószabadság, továbbá a botrány növeli a példányszámot, de ezt a beszédet veszedelmes legitimálni.
Franciaországban, mint a Metazinban is olvasható volt, az afrikai származású komikus, Dieudonné játszott ilyen legitimáló szerepet. A hatóságok felléptek ellene, de az interneten tovább terjedt a betiltott előadás, ráadásul sokkal nagyobb közönség előtt, mint amekkora befért a színházba. Németországban az izraeli nagykövetség tíz év alatt tizennégyezer gyűlölködő levelet kapott, és újabban a feladók a nevüket és a címüket is adják hozzá, ami szintén arra vall, hogy meglepően tág körben számít elfogadottnak az antiszemita beszéd. Mint Rich Lowry írja a National Review-ban, Európa már azt hitte, hogy az áldott tolerancia korába ért, amikor a muszlim országokból érkező bevándorlók tömegeiről kiderült, hogy nem illeszkednek a mai európai normákhoz, hanem a régi rossz normákat élesztik újjá.
A Guardiannek nyilatkozó kutatók úgy látják azonban, hogy korántsem csupán az arab és más muszlim bevándorlók adják az antiszemitizmus tömegbázisát. A lecsúszó „tősgyökeres” európai fiatalok között is hódít, éspedig elsősorban az internet segítségével, ahol ellenőrizetlenül tejednek a leghamisabb vádak és áltörténetek, és a felhasználók olyan oldalakat választanak, amelyek erősítik őket előítéleteikben.
Mint Roger Cohen írja a New York Timesban, az internet Amerikában is változást hozhat az Izrael iránti attitűdben. Ma az Egyesült Államok lakossága Izrael oldalán áll Gáza ügyében. A hősies honalapítók, a sivatagból édenkertet építő első telepesek mítosza nagyon is emlékeztet az amerikai eredettörténetre. A 65 éven felüli amerikaiak többsége a Hamaszt tekinti felelősnek a vérontásért, Izraelt csupán 15 százalék hibáztatja. A 18 és 29 év közöttiek körében már 29 százalék Izraelt tartja felelősnek, a Hamaszt pedig csak 21 százalék. „Lehet, hogy elmozdulásnak vagyunk tanúi”, írja Cohen.