„Miközben a lányok egyre sikeresebbek, a fiúk visszahúzódnak a kibertérbe, és az online világban keresik a biztonságot és a megerősítést, amelyet máshol nem kapnak meg. Unatkoznak az iskolában, hiányzik nekik az apai inspiráció, nem sajátítják el a romantikus kapcsolatokhoz szükséges képességeket, elvárják, hogy kiszolgálják őket (mindenekelőtt a szüleik) és igyekszenek elkerülni az adóssággal, értelmes munkával és idegesítő felelősséggel járó felnőtté válást. Ezért inkább magukra zárják a szobájuk ajtaját, ami növeli az esélyét, hogy pornó-, videojáték- vagy gyógyszerfüggővé váljanak” – olvassuk Stuart Jeffries recenzióját Philip Zimbardo legújabb könyvéről a Guardianben.

A hetvenes évek elejének híres stanfordi börtönkísérlete kapcsán ismertté vált amerikai pszichológus és szerzőtársa azt vizsgálták, miként hat a fiúkra a hagyományos férfi szerepmodell hiánya. Statisztikák szerint egyre több a gyerekét egyedül nevelő anya, de ha együtt élnek is a szülők, az apák kevés időt töltenek a családdal. Amerikában a fiúk heti 44 órát töltenek a tévé, a számítógép és a mobiltelefon előtt, ám átlagban mindössze fél órát beszélgetnek az apjukkal. Zimbardo szerint ennek pusztító hatása van a fiúgyermekek szocializációjára. Az anyai szeretet feltétlen, az apák viszont általában feltételekhez kötik a gyerek elismerését és jutalmazását, és atyai szigor nélkül a fiúk nem sajátítják el a felnőtté váláshoz szükséges képességeket. „Infantilis tökfejekké válnak és híján lesznek céloknak, érzelmi intelligenciának és a felelősségvállaláshoz szükséges vérmérsékletnek.” Ha túlzottan óvják őket, elpuhulnak, valódi kihívások nélkül a virtuális világba és más pótcselekvésbe menekülnek. Zimbardo szerint ez a magyarázat rá, hogy a fiúk körében jelentősen magasabb a pornó-, a videojáték függők és a hiperaktívak aránya.