Korosodó konzervatív tudósokra nagy veszély leselkedik, ha fiatal lányok gondjaival foglalkoznak. Könnyen nevetségessé válnak, még akkor is, ha törődésük merőben filozofikus.

Harvey C. Mansfield, a Harvard politikai filozófusa, amióta csak 1962-ben a tanári kar tagja lett, a konzervativizmus erőteljes hangján szólal meg” – írja róla a Crimson, az egyetem legendás házi napilapja.

Október elején tartott Feminizmus és a nők autonómiája című előadásában a professzor azt fejtegette, hogy „új feminizmusra van szükség”, mégpedig azért, mert a „radikális feminizmus” a szexuális élet tekintetében „a férfiak színvonalára szállította le” a nőket.

A „polimorf promiszkuitás”, kevésbé tudományos nyelven fogalmazva a partnerek váltogatása Mansfield szerint nem válik a lányok javára. Ha belekóstolnak, „nehéz leszokniuk róla”. Márpedig ez „a férfiak játszmája”, amelyben a nők csak veszíthetnek, hiszen őket „a minőség érdekli, nem a mennyiség”. Nem is szólva arról, hogy „a szemérmesség vonzóbb és erotikusabb”.

Harvey Mansfield előadásai és könyvei a politikai elmélet klasszikusairól szólnak – Machiavelliről, Burke-ről, Tocqueville-ról és az amerikai alapító atyákról. Leo Strauss követője lévén, sokat foglalkozik az olyan politikai erények vizsgálatával, mint a platóni „thümosz” – a lélek elevensége, amely a versengésre, a másikon való felülkerekedésre ösztönöz.

Legújabb könyvének címe: Férfiasság. A könyv egyik fejezete, a nagy amerikai elnök, Theodore Roosevelt férfiasságával foglalkozik: „Sok mai konzervatív kedveli TR-t, aki a nagy állam és a nemzeti dicsőség bajnoka volt, és minden konzervatív élvezi politikai inkorrektségét. TR a progresszív reformok híve volt, ezért valamikor a liberálisok is szerették, de manapság zavarja őket politikai inkorrektsége, amelyben a konzervatívok kedvüket lelik. Persze a konzervatívok is inkább csak titokban csodálják hősüket, mert ha nyíltan ünnepelnék a férfiasságát, tartaniuk kellene a nők reakciójától. A liberálisok viszont teljesen kiszolgáltatták magukat a feminizmusnak, bár némely esetben (Clinton elnökre gondolok) nem minden vonakodás nélkül. De nekik is van takargatnivalójuk. Roosevelt férfias volta teljesen nyilvánvaló, hiszen minden módon hirdette, hogy a férfiasság az emberi haladás nélkülözhetetlen feltétele. Azért akart annyira férfias lenni, mert hitt a haladásban.”

Mansfield nem tart a nők reakciójától, sőt egyenesen kihívja maga ellen a feministákat. S amikor Platónról, Machiavelliről vagy akár Teddy Rooseveltről beszél, van mivel provokálnia. De amikor életvezetési tanácsokat ad fiatal lányoknak, ingoványos talajra merészkedik. Kiteszi magát annak, hogy lovagias, de kissé nevetséges öregúrnak tekintsék.

„Korosodó férfiak gyakran éreznek késztetést arra, hogy kioktassák a nőket a helyes viselkedésről” – kezdi a Mansfield előadásáról szóló cikkét Meghan O'Rourke a Slate-ben. S a kegyelemdöfés a végén: „Honnan veszi Mansfield, hogy mindenki, például a mai húszévesek olyan erotikusnak találják a szemérmességet?”