„Érdekes megfigyelni ezt a kultúrharcot. Lehet, hogy a jövőben a nemi sztereotípia még inkább visszaszorul: akár a ruhaosztályról is kiszorul” – üdvözli az áruházlánc bejelentését a Washington Postban Rebecca Hains, a Salemi Állami Egyetem gyermek- és ifjúságkutatással foglalkozó intézetének vezető munkatársa.

Az ő cikkében olvashatjuk a címünkben szereplő kifejezést: a „nemi játékszegregáció” arra utal, hogy aki a játékszereket aszerint csoportosítja, hogy fiúknak vagy lányoknak valók, az ahhoz a táborhoz tartozik, amely az embereket bőrük színe szerint választja szét, ráadásul alá- és fölérendelt csoportokra.

Konzervatív körökben, mint várható volt, nagy volt a felháborodás, végül is, ha kultúrharc, hát legyen kultúrharc. Hains az elítélő hangok gazdái közül Franklin Grahamet emeli ki, a neves protestáns igehirdető, Billy Graham fiát, aki az apjáról elnevezett szervezetet vezeti. Graham bojkottra szólított fel a Target ellen, hogy az áruházláncnak végül meg kelljen bánnia döntését. Az áruházlánc üzleteit ugyanis – fejtette ki Graham – nem nemileg semleges emberek látogatják, hanem férfiak és nők, illetve fiúk és lányok. Hains azonban rámutat: tévedés azt hinni, hogy a gender elmélet meg akarná szüntetni, vagy tagadná a nemek közötti különbséget. Csupán azt szeretné, ha a gyerekek játék közben felkészülnének ma már sokban hasonló jövőbeli szerepükre. Hiszen a nők pénzt keresnek, a férfiak részt vesznek a gyereknevelésben. Ne kelljen hát szégyellnie egy fiúnak, ha babával játszik, se egy lánynak, ha építőjátékot szeretne. Arról azért nincs szó, hogy majd terepszínű gyakorlóruhába öltöztessék a Barbie babákat, sőt, Hains azt írja, hogy mind Barbie, mind GI Joe, a katona-baba továbbra is nyugodtan ott maradhat a polcokon, csak ne írják rájuk, hogy fiúknak, illetve lányoknak valók. És ne használjanak rózsaszín hátteret a lányoknak szánt árucikkekhez, se kéket a fiúknak tervezettekhez.

Hains beszámol róla, hogy ez ügyben valóságos társadalmi mozgalom bontakozott ki. Családok szervezetei hosszú ideje bombázzák a kereskedőket azzal a követeléssel, hogy ne erőltessék rá a gyerekekre a saját sztereotípiáikat. És máris működnek olyan csoportosulások, amelyek ugyanezt a ruházat terén is szeretnék elérni, és például öltönyt, fiús nadrágkosztümöt terveztetnek a kislányoknak. A szerző szerint mindez a gyerekek érdekében történik, de egyúttal maga is úgy látja, hogy az évtizedek óta dúló kultúrharc egy állomásáról van szó. Ebben az értelemben sokatmondó a nyelvi újítás, amely az eddigi gyakorlatot nemi játékszegregációnak nevezi.