„Szándékosan meg akarják csonkítani a nemzeti hagyományt!” – kiált fel a Metazin régi ismerőse, Pascal Bruckner filozófus a Le Figaro hasábjain.
Régi kollégája, Alain Finkielkraut pedig hozzátetszi, hogy az új tanagyag ráadásul „megszépíti a muzulmán vallást és hagyományt, azon a címen, hogy harcolni kell az iszlamofóbia ellen”.
Az „új filozófusok” mozgalma még a hetvenes években jött létre, amikor az akkor erősen baloldali fiatal szerzők élesen szembefordultak a szovjet kommunizmussal. Azóta többnyire konzervatív gondolkodók lettek, Bruckner és Finkielkraut pedig a legtekintélyesebbek közé tartozik a mai Franciaországban. Az utóbbit a Francia Akadémia is tagjai közé választotta.
A baloldali kormány fokozatosan reformálja meg a közoktatást, most éppen a 11-14 évesek korosztályánál tart. A reformtervezet mindenekelőtt azt tekinti céljának, hogy visszaszorítsa az elitizmust a képzésben. A kormány szerint ezzel demokratikusabbá válik az oktatás, Finkielkraut viszont úgy látja, hogy a baloldali oktatáspolitikusok pusztán a színvonal süllyedését tekintik demokratikusnak. A miniszter, Najat Vallaud-Belkacem szerint elfogadhatatlan, hogy egyes növendékek „alapkulturális szintje alacsonyabb legyen másokénál”. Finkielkraut szerint ez teljesen megoldhatatlan, de nem is lenne célszerű. A demokrácia azt követeli meg, hogy az esélyek minél egyenlőbbek legyenek, a végeredmény már egészen más dolog. A szellemi életben igenis hierarchiának kell lennie. Ráadásul a reformtervezet afféle poros haszontalanságnak tekinti a holt nyelveket, és általában a humán tárgyak ismeretét. Márpedig a kulturális hagyomány, az irodalom, a filozófia, a történelem adja meg a diákoknak azt, amitől a korábbi nemzedékek folytatóinak tekinthetik magukat. Az új tananyag viszont interdiszciplináris oktatást ajánl, vagyis nem tartja fontosnak, hogy a különféle tárgyakat külön-külön oktassák. Finkielkraut külön is felháborodik azon, hogy a tervezet kiiktatja a kétnyelvű oktatást. Ez persze megfelel a rosszul felfogott egyenlősítő elmélet követelményeinek, kiirtja viszont a francia oktatásügy egyik hagyományos és sikeres elemét, a kiválóságra törekvést.
A reform egyszerűsítő törekvései közül Bruckner azt tűzi mindenekelőtt tollhegyre, hogy a történelemoktatásból kikerül a kronológia, holott enélkül szerinte értelmetlenné válik a tananyag. Ami mármost a Korán kötelező oktatását illeti, Bruckner úgy látja, hogy régen elmúlt már a Charlie Hebdo elleni gyilkos merényletet követő általános bátorság, s már olyan javaslatok is elhangzanak, hogy ismét engedélyezni kellene a muszlim fátyol viselését az állami iskolákban. Bruckner szerint a terv szerzői lenézik a bevándorlók gyermekeit, mert nem tartják őket képesnek arra, hogy elsajátítsák a francia nemzeti hagyományt és a francia kultúra kincsestárát. Eközben a franciákat pedig megfosztja annak tanulmányozásától, ami az identitásukat adja. Ezenkívül a filozófus attól tart, hogy végül hamarosan megvalósulhat a Nobel-díjas író, Michel Houellebecq negatív utópiája, és Franciaország muszlim kalifátusra válhat.
Finkielkraut ugyanerről azt írja, hogy a baloldali értelmiség a muzulmán tömegekben hagyományos célcsoportját, az elnyomottakat látja, és azonosulási igyekezetében azt gondolja, hogy az együttélés akkor lesz sikeres, ha a többi francia fejébe beleverik az iszlám szeretetét, lehetőleg már kora gyermekkorban. Ez az iskola tehát nem oktatni akar, hanem bizonyos ideológiai szempontok szerint nevelni. A többi pedig – hogy miként is alakultak ki a városok, milyen volt a műveltség a középkorban, miről szólt a humanizmus, majd a felvilágosodás – választható tananyag, és alapjában mellékes. Ebben a szellemben vázolják a történelem kívánatos oktatását is. Például a 18. és a 19. századról a tanároknak azt kell bemutatniuk, hogy ebben a korban Európa leigázta a többi földrészt. Az európaiak tettesek voltak, a többiek áldozatok. Ha ezt megtanulják, akkor a bevándorlók leszármazottai öntudatra ébrednek, a többiek pedig leszoknak róla, hogy fennhordják az orrukat. Ez a fajta iskola nem a tudást akarja továbbadni, hanem hazugsággal akar gyógyítani – állítja Finkielkraut.