„Az európai baloldal új közös ellenségképet talált az EU személyében. Ahogyan a szélsőjobb, úgy a baloldal is nemzeti megoldásokat sürget” – olvassuk Matthias Krupa cikkét a piacpárti liberális Zeitban.

A gazdasági válság kapcsán felerősödött az EU-ellenesség. Hagyományosan inkább az EU-val kapcsolatban eleve óvatosabb jobboldalon, és még inkább a radikális jobboldalon erősítette a nacionalista retorikát. Mára azonban a baloldalon is egyre hangosabbak a nemzeti szuverenitás védelmezői, akik az Európai Uniót az úgynevezett neoliberális gazdaságpolitika és a nyomában járó egyenlőtlenség miatt bírálják.

Krupa felidézi, hogy a francia Bal Párt szeptember eleji toulouse-i találkozójának végén a résztvevők a hagyományhoz híven ökölbe szorított kézzel elénekelték az Internacionálét, de a gyűlésen elhangzottak éles ellentétben álltak az internacionalizmussal. A párt vezetője, a Szocialista Pártból kivált Jean-Luc Mélenchon (aki egyben a Kommunista Pártot is magában foglaló Baloldali Front elnöke is) beszédében a nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozta. Az EU-t a megszorítások politikájával és a jólét csökkentésével vádolta, majd kijelentette, hogy „ha választani kell az euró és a szuverenitás között, akkor a szuverenitást kell választanunk”.

A 2012-es elnökválasztáson 11 százalékot kapó Mélenchon nincs egyedül – teszi hozzá Krupa. A görög Sziriza és a német Balpárt is hevesen bírálta az uniós pénzügyminisztérium bevezetésének ötletét, mondván, hogy ellentétes lenne a tagállami népszuverenitás elvével. Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt új elnöke is jóval kevésbé EU-párti, mint elődei, sokáig még abban a kérdésben sem foglalt állást, hogy támogatja-e az Egyesült Királyság EU-tagságának fenntartását. (Végül aztán közölte, hogy támogatja, de egyúttal kijelentette, hogy a piaci integrációt visszafordítaná és növelné a nemzeti tulajdon arányát.)

Krupa elismeri, hogy az EU-integrációval kapcsolatos baloldali ellenérzések nem újak. A szociális unió nélküli közös piacot már a kilencvenes évektől komoly bírálatok érik balról. (Sőt, a kommunista pártok a legelső pillanattól, 1957-től kezdve ellenezték a Közös Piacot.) 2005-ben a francia és a holland baloldal egyaránt az EU alkotmánytervezete ellen szavazott. Most azonban a baloldal minden korábbinál nyíltabban áll ki a nemzetállami szuverenitás mellett – mintha lemondott volna arról, hogy az egyenlőség és a szolidaritás nemzetközi szinten is megvalósítható lenne. Az EU-n belüli redisztribúció növelése lehetetlennek látszik (ráadásul ezzel minden bizonnyal rosszul járnának a fejlettebb tagállamok), így a radikálisabb baloldali pártok a nemzeti politikai téren belül próbálják megvalósítani az egalitárius célokat. A gazdasági válság óta az EU-t egyre a népakarattal ellentétes, antidemokratikus megszorítások politikájával azonosítják.

„A ’Brüsszel nem diktálhat nekünk’ szlogen egyesíti a jobb- és baloldali nacionalistákat” – írja Krupa. A kérdés már csak az, hogy a közös EU-ellenes nacionalista retorika elég erős lehet-e a radikális jobboldal és baloldal közötti ideológiai árok áthidalásához. Aligha, mivel a bevándorlás egyre nagyobb ellentéteket szül az Unióban, márpedig a baloldal a bevándorlók oldalán áll, a radikális jobboldal pedig bevándorlás-ellenes.