Az iszlámgyűlölőnek bélyegzett író esete a kölni erőszakkal

2016. március 01.
Hurik a paradicsomban Hurik a paradicsomban
CC Wikimedia Commons

Az algériai író magára vonta a baloldali értelmiség haragját, amikor a bevándorló fiatalok által elkövetett szilveszteri kölni erőszak nyomán arról írt, hogy az iszlám világ nőfelfogását, amely eddig távoli egzotikum volt az európaiaknak, testközelbe hozta a legújabb bevándorlási hullám.

 

Nyugaton a kölni szexuális erőszakot két ellentétes narratívába illesztik be: az egyik angyaloknak láttatja a bevándorlókat, a másik ördögöknek” – írta Kamel Daoud algériai író és volt újságíró a Le Monde-ban.

Azért csak „volt újságíró”, mert olyan ledorongolást kapott baloldali értelmiségiektől, hogy huszonöt év után egyszeriben elment a kedve az újságírástól, és visszavonult az irodalom elefántcsonttornyába. Cikkében ugyanis azt fejtegette, hogy „a nemiség ’Allah világának’ legnagyobb nyomorúsága”. A kölni események arra hívják fel a figyelmet – folytatta, hogy az arab–muzulmán világban „tagadják, eltaszítják, megölik, megerőszakolják, bezárják és birtokolják a nőt”. Külön is említést tesz a „pornóiszlamizmusról”, amelynek hitszónokai azzal csábítják terrorizmusra a fiatalokat, hogy majd egy bordélyház-szerű mennyország lesz a jutalmuk. A bevándorlókat ezért nem elég befogadni, hanem kulturális gondozásban kell részesíteni, hogy alkalmazkodjanak új világukhoz, amelyben a nőket nem veszik semmibe. A gondozásnak pedig „ismeretterjesztésből, kényszerítésből, tilalomból és megértetésből” kell állnia. A New York Timesban még élesebben fogalmazott: „patologikusnak” minősítette azt, ahogy „egyes arab országokban” éreznek a nők iránt, és megállapította, hogy ez a magatartás most egyszer csak „betört Európába” és „közvetlen fenyegetéssé vált”.

Válaszul tizenkilenc kutató, főleg szociológusok és politológusok a Le Monde hasábjain azzal vádolták Daoudot, hogy „tovább szítja az európai közvéleményben amúgy is terjedő iszlamofóbiát”. Ráadásul még a „gyarmatosítói paternalizmus” bűnében is elmarasztalták, mivel azt javasolta, hogy vessék alá átnevelésnek a háború és a pusztítás elől menekülő embereket.

Mindezek után a Le Monde közli Adam Schatz amerikai esszéista és Daoud levélváltását. Schatz tavaly hosszú interjút tett közzé Daouddal a New York Timesban, és oráni találkozásukra hivatkozva írja, hogy az algériai író nem mindig gondolkodott ilyen elítélően a muszlim világ nőfelfogásáról, sőt, állítólag még azt is mondta, hogy a lefátyolozott nők nemileg nagyon is emancipáltak. Elismeri, hogy az értelmiségiek tiltakozó levele a „balos-szovjet puritanizmus” jegyeit viseli magán, s ő maga sohasem írna alá ilyesmit. Csakhogy Daoud ezúttal árnyalatlan képet festett az iszlám világról, ráadásul egy olyan közegben (Nyugaton), ahol úgyis sok az előítélet. Fölemlíti, hogy (2000-ben) a New York-i Porto Ricói Napon hasonló jelenetek zajlottak le (ámbár kevesebb résztvevővel), nem a vallás, hanem az alkohol (és a marihuána) hatása alatt. Sőt, egyenesen odáig megy, hogy az antiszemitizmussal állítja párhuzamba Daoud álláspontját. A tizenkilencedik századi antiszemiták (de nemcsak ők) ugyanis előszeretettel hivatkoztak arra, hogy a zsidó közösségekben elnyomják a nőket.

Ez meglehetősen túlzó utalás, hiszen azt, hogy zsidó férfiak tömeges szexuális erőszakra vetemedtek volna, még a legmerészebb antiszemiták sem állították, de Daoud nem vitatkozik Schatzcal. Csak azt jegyzi meg válaszában, hogy a társadalomkutatók veszedelmes helyzetbe hozták őt Algériában, amikor iszlámgyűlölőnek minősítették. Lehet, hogy Európában nem lehet függetlenül gondolkodni, s erővel besorolják az embert valamelyik táborba. Lehet, hogy iszlamofóbnak számít, aki az iszlám világban terjedő teokráciát bírálja, de ebből ő csak azt az egy következtetést tudja levonni, hogy akkor nem ír több publicisztikát, és marad az irodalomnál.