Izraelnek nincs jó választása

2016. április 07.
Copyright Metazin.hu Copyright Metazin.hu

Egy tekintélyes izraeli politológus szerint Izraelnek belátható időn belül nincs esélye arra, hogy rendezze viszonyát a palesztinai arabokkal. A tartósnak ígérkező konfliktushelyzet kezelésére ötfajta lehetséges politikát vázol fel, de egyik megoldás sem éppen szívderítő.

 

Ha majd a nyolcvanegy éves Mahmúd Abbász visszavonul a Palesztin Hatóság éléről, Izraelnek stratégiai döntéseket kell hoznia. Öt lehetséges megközelítés kínálkozik, de ezek egyike sem ideális” – írja a Begin-Szadat Stratégiai Kutatóközpont lapjában, a World Affairs Journalben Hillel Frisch izraeli politológia-professzor.

A Hamász irányítása alatt lévő Gázai övezet ügyével Frisch professzor nem is foglalkozik, csak a Fatah vezette Palesztin Hatóság és Izrael kapcsolatát tárgyalja, vagyis Ciszjordánia és Jeruzsálem ügyét, s ebből a szempontból is igen ingatagnak látja a helyzetet a stratégiai tervezéshez. Éspedig egyrészt azért, mert nem szűnnek, bár ritkulnak az izraeliek elleni terrortámadások, másrészt pedig mert a palesztin oldalon már az utódlás előcsatározásai zajlanak.

Az a bizonyos változat, amely pedig a legnépszerűbb lenne Nyugaton, hogy tudniillik azonnal kezdjenek tárgyalásokat a palesztin állam létrehozásáról, Frischben fel sem merül, mivel Izraelben csak egészen marginális támogatásra számíthat: az öt mandátummal rendelkező baloldali Merec párton, illetve a palesztin koalíción kívül nincs híve.

Az öt vizsgált megoldás közös kiindulópontja, hogy a béke a közeljövőben nem lehetséges. Az első modell lényegében a mai állapotok befagyasztásából állna, s az lenne a lényege, hogy Izrael a mai konfliktusokat igyekezzék a lehető legjobban kezelni. Ez az újabb zsidó telepek létesítésének leállítását is jelentené, amivel demonstrálni lehetne, hogy nyitva marad a két önálló állam lehetősége. Legfőbb előnye, hogy Izraelnek nem kellene nyugati támogatói elfordulásától tartania. Hátránya viszont, hogy így nem lehet nyomást kifejteni a palesztin félre annak érdekében, hogy komolyan tárgyaljon, ugyanakkor a már fennálló izraeli telepek lakóit bizonytalanságban hagyja jövőjük felől.

A második megoldás lényege az lenne, hogy minden palesztin lépést még merészebb ellenlépés kövessen, így például a palesztin terrortámadásokra válaszul a Jordán nyugati partján folytatni kellene a telepek építését mindaddig, amíg a palesztin oldal „békét nem kér”. De legalábbis Izraelnek le kellene rombolnia az új palesztin telepeket, amelyeknek célja, hogy megváltoztassák a stratégiai helyzetet. Ezek némelyikét az Európai Unió pénzéből építik, nyilvánvaló tehát, hogy ez a megoldás erős nemzetközi nemtetszést váltana ki, továbbá a hazai baloldal is ellenezné.

A harmadik változatnak Frisch a „konstruktív káosz” nevet adta. Ez abból állna, hogy Izrael mintegy nevető harmadikként figyelje, amint a vetélkedő palesztin csoportok összecsapnak, és ne próbálja elősegíteni a mérsékeltebb csoport győzelmét. Még az is lehet, hogy egy ilyenfajta káoszban megszűnik a Palesztin Hatóság, mindenesetre Izrael szövetségesei egy ilyen helyzetben könnyebben tennék magukévá Izrael nézőpontját, hogy tudniillik itt egy hosszú távon kezelendő konfliktusról van szó, nem pedig olyan ellentétről, amit békekötéssel meg lehet haladni. Csakhogy, ha megszűnne a terrorizmus elleni mindenfajta izraeli–palesztin együttműködés, az nyilvánvaló biztonsági veszélyekkel járna, ezen kívül a palesztin területek káoszba süllyedése súlyos csapás lenne az ide exportáló izraeli termelőknek.

A negyedik megoldás, hogy Izrael egyoldalúan vonuljon ki Ciszjordániából, számolja fel az ottani izraeli telepeket, de hagyjon hátra jelentős katonai erőt. Ennek az lenne az előnye, hogy így garantálni lehetne Izrael állam zsidó jellegét, és egyben el lehetne hárítani a vádat, hogy megszállóként viselkedik. Ámde ezt a palesztin oldalon a gyengeség jelének tekintenék, és ettől kezdve reménytelen lenne a megegyezés a kényes kérdésekről, például Jeruzsálem státusáról és a menekültnek minősülő palesztin tömegek visszatelepüléséről. Arról nem is szólva, hogy a sok tízezer izraeli telepes egyoldalú és kötelező visszatelepítéséhez Izraelben nem lehetne többséget szerezni a parlamentben.

Az ötödik verzió ennek ellenkezője: Izrael jelentse be, hogy területéhez csatolja Ciszjordánia „C” övezeteit, ahol alacsony a palesztin lakosok száma és ahol vagy háromszázezer izraeli telepes él. Ezzel erőt mutatna, viszont olyan nagy nemzetközi ellenállásba ütközne, amely esetleg kereskedelmi szankciókat vonna maga után.

Frisch az első verziót tartja a legmegvalósíthatóbbnak, de elismeri, hogy ez nem változtat kedvező irányban a mai, ingatag helyzeten.