„A nacionalizmus visszatért, sőt, mintha ki sem ment volna a divatból. Sokan a fejüket vakarják, és azon morfondíroznak, mi magyarázza az irracionális eszme újjászületését. Miért nem fogják fel a Brexit hívei, hogy őrültség az EU-ból kilépni? Hogyan nem látja be Donald Trump milliós tábora, hogy Trump lehetetlent ígér?” – írja Mark Mazower, a Columbia Egyetem történésze a Financial Times hasábjain.
Mazower szerint a franciaországi Nemzeti Front, az Osztrák Szabadságpárt és Donald Trump sikere egyaránt a nacionalista eszmék vonzerejét illusztrálja. A népszerű nacionalista pártok programja és retorikája ugyan sokban különbözik, ám közös pontjuk, hogy egyaránt a nemzetállami szuverenitás megerősödését képviselik a globalizációval szemben.
Bírálói előszeretettel tekintik retrográd, irracionális, ám annál gyúlékonyabb gondolatnak a nacionalizmust. Mazower azonban úgy véli, hogy nem lehet ilyen könnyen lesöpörni az asztalról. Ahhoz, hogy megértsük a nacionalista eszméket, érdemes komolyan vennünk őket és híveik megfontolásait.
Mazower a nacionalizmuselméletek decemberben elhunyt klasszikusának, Benedict Andersonnak munkáit felidézve megjegyzi, hogy a nemzetállami gondolat nem ördögtől való. A 19. században haladónak számított: a nemzeti függetlenség gondolata összefonódott a feudalizmus, a gyarmatosítás illetve a dinasztikus, rendi előjogok elleni demokratikus küzdelemmel. A modern nemzetállamok létrejöttét általában az iparosodás, a kapitalizmus, a szekularizáció és a közoktatás következményének tekintik. Nem meglepő módon a 19. századi nacionalisták többsége haladó gondolkozásúnak számított, elég csak John Stuart Millre, a liberális filozófia klasszikusára utalni, aki egyenesen a képviseleti demokrácia elengedhetetlen feltételének nevezte a polgári nemzetállamot.
Igaz ugyan, hogy a 19. század végén konzervatív politikusok is felkarolták a nemzeti eszmét, ám ekkor engedményeket kellett tenniük a haladó eszméknek, mint azt a jóléti államot megalapozó Bismarck német kancellár példája mutatja. Más kérdés, hogy a 20. században a nacionalizmus politikai vallássá vált és rasszista ideológiákkal is összefonódott.
A nacionalista pártok előretörése azt mutatja, hogy a 19. századi nemzetállami gondolat vonzereje a globalizáció korában is jelentős – véli Mazower. A nemzetállam gazdaságirányító szerepének megerősítése azért vonzó, mert már nemcsak az ipari termelés leépítése miatt lecsúszó munkások, hanem a középosztály tagjai is a nemzetállam megerősítésétől várják, hogy csökkenjen az egyenlőtlenség, amelyet a globalizáció következményének tekintenek.
Ennek fényében pedig reménytelen abban bízni, hogy a nacionalista pártok előretörése meggátolható a nacionalizmus démonizálásával illetve a populizmus elítélésével – figyelmeztet Mazower. Olyan vízióra van szükség, amely a jóllétet helyezi a középpontba. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy a nemzetállami szuverenitásnak is helyt adjunk. Mazower az EU-kapcsán „Európa-párti nacionalista” és „patrióta internacionalista” szellemiséget javasol: olyan víziót, amelyben az európai egység és a nemzetek szuverenitása kölcsönösen feltételezi egymást. Az amerikai történész sajnálkozva jegyzi meg, hogy ehhez az eszméhez ma a szélsőjobboldal által óhajtott „nemzetek Európája” áll a legközelebb. Legalábbis retorikai értelemben, mert Mazower úgy látja, hogy a szélsőjobboldalnál nem a nemzetállamok gazdasági együttműködésén van a hangsúly, hanem a bevándorlókkal és egyéb kisebbségekkel szembeni, szerinte rasszista elutasításon. Ő is a nemzetállamok Európáját szeretné, de etnikai színezet nélküli eszme alapján, úgy, hogy a közös Európa ismerje el és támogassa a különböző fejlettségű országok gazdasági igényeit és céljait, és adjon helyt a nemzetállamok aktív gazdaságélénkítő beavatkozásainak.