A terrorizmus mint önkifejezés

2016. augusztus 02.
CC Voyou Desoeuvre Follow CC Voyou Desoeuvre Follow
https://www.flickr.com/photos/wrong/

Egy hamarosan megjelenő komparatív terrorizmus-monográfia szerint a terroristáknak nem minden esetben van politikai céljuk. A tekintélyes angol filozófus szerint annál rosszabb nekünk: az iszlamista szélsőségesek a civilizációnkat akarják elpusztítani.

 

A terrorizmus nem mindig politikai célokat szolgál” – írja John Gray filozófus a New Statesman hasábjain. A cikk apropója Richard Englishnek, a St Andrews Egyetem Terrorizmus és Politikai Erőszak program vezetőjének Hogyan működik a terrorizmus? című októberben megjelenő monográfiája, amelyben a szerző nem kevesebbre, mint a terrorizmus általános természetrajzának felvázolására tesz kísérletet.

English az esettanulmányok alapján azt állítja, hogy a terrorizmus négy különböző okból működhet. Az első három politikai természetű. A terrorszervezetek a támadásokkal gyakran konkrét politikai céljaikat akarják közvetlenül megvalósítani. Más esetekben stratégiai előnyöket remélnek az erőszaktól, például azt, hogy bizonyos ügyek politikai témává váljanak. De előfordul az is, hogy a terrorcselekmények taktikai indíttatásúak: a szervezet belső kohézióját, avagy külső legitimitását hivatottak szolgálni.

Mindebben nem sok újdonság van, ezeket a politikai okokat már korábban is leírták a terrorizmus irodalmában – jegyzi meg Gray. Mint ahogy az sem új, hogy a szerző az aszimmetrikus hadviselés formájaként határozza meg a terrort. A terrorizmus English által azonosított negyedik oka azonban nem politikai. A szerző azt állítja, hogy a terrorcselekmények elkövetői esetenként nem fogalmaznak meg szigorú értelemben vett politikai célokat.

Az IRA terroristái előszeretettel magyarázták tettüket azzal, hogy szerettek volna az összetartó közösség részeivé válni. English szerint az erőszak indítéka részben vagy egészben az egyéni státusz megerősítése, a teljes jogú tagság elnyerése egy összetartó csoportban, illetve a vallási indíttatású szervezetek esetében a túlvilági jutalom elnyerése. A magányos farkasoknál még ilyen egyéni szempontból logikus célok sincsenek jelen. Őket a személyes gyűlöletük hajtja: örömöt szerez nekik az általuk gyűlölt csoporthoz tartozók – a zsidók, a keresztények, avagy éppen a hitetlenek elpusztítása. Számukra az erőszak a frusztráció levezetésének eszköze.

English szerint még az ilyen elkövetők sem irracionálisak, hiszen valódi pszichológiai előnyökre számíthatnak a terapeutikus célokat szolgáló gyilkolás révén. Gray viszont úgy véli, helyesebb lenne az identitás által motivált támadásokat megkülönböztetni a célracionális cselekedetektől. Már csak azért is, mert az előbbiek esetében még a terrorista szervezetek felszámolásával sem lehetséges megelőzni az identitásukon és világnézetükön esett vélt sérelmeket megtorolni vágyók ámokfutását.

Mindez pedig meglehetősen aggasztó lehetőség, teszi hozzá Gray. Ellentétben a hagyományos terrorszervezetekkel, az al-Kaida és az Iszlám Állam esetében nem világos, hogy mit akarnak elérni az európai robbantásokkal. Az elmúlt időszak európai terrortámadásaira utalva megjegyzi, hogy az elkötetők, még ha hivatkoztak is valamilyen szervezetre, szintén nem fogalmaztak meg konkrét politikai célokat. Vélhetőleg azért, mert nem is volt nekik ilyen, pusztán egy életformával szembeni undorukat akarták kifejezésre juttatni. Gray ugyan nem mondja ki, de értelmezéséből nyilvánvalóan az következik, hogy tettüket az európai civilizáció elleni támadásként kell értékelni.