„Akik a döntéseket hozták vagy elkészítették, de maguk egyáltalán nem viselik a költségeket, humanistának, együtt érzőnek és az emberi jogok hőseinek számítanak, a következményekkel birkózó berzenkedők pedig önzőnek és rasszistának” – olvassuk a Wall Street Journalben Peggy Noonan publicista írását.

A konzervatív szerző, aki valamikor Ronald Reagan elnök beszédíró csapatának tagja volt, úgy látja, hogy a mai vezető rétegek a korábbiaknál sokkal messzebbre távolodtak el, élesebben különülnek el a társadalom nagy többségétől. Mindenekelőtt az ejtette gondolkodóba, hogy az óvatosságáról ismert Angela Merkel hogy lehetett oly kivételesen romantikus hangulatban, amikor a tavalyi menekülthullám válogatás nélküli befogadásáról rendelkezett. A német kancellár egy munkatársától azt a hihető magyarázatot kapta, hogy evangélikus lelkész lánya lévén Merkelnek természetes hajlama van rá, hogy a kirekesztettekkel együtt érezzen. Az okok között az is szerepel, hogy Merkel Kelet-Németországban nőtt fel, de ezzel szemben joggal hozható fel, hogy a kelet-német lakosság körében az átlagosnál is jóval népszerűtlenebbek a bevándorló tömegek. Ráadásul Merkel mélyen átérzi a német múlt súlyát, és azt gondolhatja, hogy a hitleri Németország bűneivel érdemes szembeállítani egy önzetlen jócselekedetet.

Noonannek az a problémája e jócselekedettel, hogy a terheit egyáltalán nem Merkel asszony „és a hozzá hasonlók” viselik, hanem az egyszerű emberek, akik „a társadalom széléhez közelebb élnek”, akiknek nincsenek meg az eszközeik arra, hogy kezeljék a helyzetet, és akiket nem véd meg senki a következményektől. A vezető rétegek, a kormány, a média, a döntést dicsőítő kulturális elit meg sem érzi a változásokat, az ő életük ugyanis mit sem változik. A bűnözés, az erőszak, a napi konfliktusok, a szélsőségesség terjedése, a közbiztonság romlása mind-mind azokat sújtja, akik a védtelenek kategóriájába tartoznak. Nekik kell megküzdeniük a kellemetlen új jelenségekkel, és nem is fokozatosan kellett felkészülniük, hanem egyszerre zúdult nyakukba a változás. Amikor aztán az alsóbb rétegek körében egyre hangosabb lett a tiltakozás, a felsőbb rétegekben idegengyűlölőnek, szűklátókörűnek és rasszistának bélyegezték a tiltakozókat. Egyúttal jóleső érzéssel tekintették önmagukat humanistának, együtt érzőnek és az emberi jogok bajnokainak. Merkel arra oktatta a népet, hogy el kell viselnie a globalizáció pozitív oldalának fonákját, árnyoldalát.

Emögött Noonan általánosabb jelenséget vél felfedezni, nevezetesen azt, hogy az elit leválik a társadalom többségéről, nemigen érez vele közösséget és nem érzi, hogy lojalitással taroznék neki. És távolról sem csupán Németországban.

Amerikában az üzleti világból valaha államférfiak emelkedtek ki, „ma állampolgárok sem igen”. A Wall Streeten globális fogalmakban gondolkodnak, nem érzik úgy, hogy Amerikára kellene gondolniuk. A Szilikon-völgyben a nemzeti érdek nem szerepel a szótárban. Ennél magasabb, elvontabb, globálisabb értékek mozgatják az ottaniakat. Ha megkérdeznék őket, mihez-kihez tartoznak, alighanem a jövőt emlegetnék. Hollywoodban a szörnyfilmek alkotói a maguk gyermekeit óvják a kulturális hanyatlás termékeitől, nem bánják viszont, ha az apa nélkül felnövő szegények falják az alkotásaikat, majd utánozzák is az utcán a látottakat.

Az üzleti élet és a politika szereplőinél Noonan egyaránt azt figyelte meg, hogy országuk lakosaiban nem honfitársaikat látják, hanem valamiféle idegeneket, akiket meg kell tanulniuk irányítani. Manhattanben, New York szívében a globális üzleti elit gyermekei egymás között házasodnak, majd Londonban, otthon vagy Mumbaiban telepednek le – mindegy is –, és nem érzik, hogy közük lenne a furcsa, durva emberekhez, akik benépesítik körülöttük az egyes országokat. „Valami nagy dolog történik körülöttünk azzal, hogy a vezetők és a vezetettek között ennyire megszűnik a közösség érzése” – írja Noonan, és azzal fejezi be, hogy Amerikába is érkeznek szíriai bevándorlók, ha nem is olyan nagy számban, mint Európában, és csak alapos szűrés után. Mindenesetre az első 121-ből 112-t a szegényebb körzetekben helyeztek el.