Az identitás határvadászai

2016. szeptember 20.

Az amerikai írónő hevesen bírálja a haladó politikai korrektséget, amelynek képviselői a szépirodalmat az identitáspolitika és a kulturális imperializmus szemüvegén keresztül olvassák. Kritikusa tajtékzik, és a faji felsőbbrendűség népszerűsítésével vádolja. A liberális multikulturalizmus hívét pedig megdöbbenti, hogy a haladó tábor határőrizetet gyakorol az identitás védelmében.

Az állítás, miszerint nem szabad mások által fontosnak és szentnek tartott nézeteket, meggyőződéseket kétségbe vonni, végtelenül kártékony eszme: a vallási blaszfémia szekularizált változata” – olvassuk Kenan Malik hozzászólását Lionel Shrivel amerikai írónőnek a brisbane-i írófesztiválon elhangzott beszéde kapcsán kialakult vitához.

Shrivel előadásában a szépirodalomban is egyre inkább megjelenő identitáspolitikát ostorozta. Abszurdnak és kártékonynak nevezte a nézetet, miszerint az íróknak tiszteletben kell tartaniuk a kulturális és az etnikai származás által kijelölt határokat. Kifejtette, hogy egy író számára mi sem természetesebb, mint hogy más emberek bőrébe bújik. Ezért abban sincs semmi különös, ha valaki egy korábban üldözött vagy diszkriminált embercsoport perspektívájából ír fiktív, egyes szám első személyű elbeszélőként. Shrivel alaposan kipellengérezte, azt a – még tekintélyes jogászprofesszorok körében is osztott – vélekedést, miszerint a kulturális, nemzeti és etnikai kisebbségek ilyetén „felhatalmazás nélküli” bemutatása „kulturális eltulajdonítás” volna. Megrövidíti, úgymond, az adott csoport autentikus tagjait, hiszen őket illeti meg kultúrájuk bemutatása. Shrivel szerint az ilyen identitás-féltés lényegében életre szóló börtönnek tekinti az örökölt kulturális, etnikai és nemzeti hovatartozást.

Az álnéven, egy üldözött kisebbség tagjaként publikáló írók leleplezése korábban is nagy felzúdulást váltott ki. Az elmúlt évtized identitáspolitikai küzdelmeinek fényében még inkább érzékenynek számít a téma. Shrivel előadása is nagy botrányt keltett. Az előadásáról többen kivonultak, a szervezők eltávolították a honlapról a beszédéről készült felvételt, és gyorsan kerekasztal-beszélgetést szerveztek Shrivel kritikusainak.

Yassmin Abdel-Magied ausztrál muszlim írónő egyenesen „faji felsőbbrendűséggel” vádolja Shrivelt a Guardianben, mondván, hogy az amerikai írónő helyénvalónak találja, ha egy üldözött kisebbség történelméből és tapasztalataiból az adott kisebbséghez nem tartozó, privilegizált egyének húznak hasznot. Azzal érvel, hogy az üldözött kisebbség tagjaként, egyes szám első személyben beszélő, privilegizált (többnyire fehér, hímnemű, fejlett országból származó) írók a gyarmatosítás hagyományát folytatják: elveszik a lehetőséget a hátrányos helyzetű, elnyomott és kizsákmányolt csoport tagjaitól, hogy maguk mutassák be történetüket és szenvedésüket. Ahogyan korábban a gyarmati területek erőforrásait, most az ott élő népek identitását is el akarják orozni – írja Abdel-Magied. Hozzáteszi, hogy „ez a hozzáállás az előítéletek, a gyűlölet és a népirtás számára készíti elő a terepet”.

Malik viszont Abdel-Magied felháborodását tartja abszurdnak. Már azt sem érti, miért veszi ennyire lelkére az ausztrál írónő Shrivel véleményét, miért tekinti személyes sértésnek a kritikát. Elvégre Shrivel nem személyeket sértegetett, hanem egy állásponttal szállt vitába.

Malik bizarrnak tartja, hogy újabban az identitás haladó szellemiségű, önjelölt és hiszterizált határvadászai a társadalmi hierarchiák és előjogok konzervatív védelmezőinek szigorával igyekeznek fellépni a nemi, kulturális és etnikai határsértőkkel szemben. A kulturális imperializmus elleni háború illiberális bajnokai áthághatatlannak tekintik a csoportidentitások határait. Korábban az ilyesmi rasszizmusnak számított, mára viszont a haladó antirasszisták elvévé vált – jegyzi meg Malik.