„A bizalomhiány összefügg a társadalmi kötelékek meggyengülésével és a cinizmus erősödésével” – olvassuk David Brooksnak, a New York Times házi konzervatív szerzőjének elmélkedését az elnökválasztási kampányról.

Brooks nem rejti véka alá, hogy sem Hillary Clintonnal, sem pedig Donald Trumppal nem rokonszenvez. Mindkét jelöltet megosztónak tartja. Trumpot egyebek mellett a bevándorlásellenes félelmek felkorbácsolásával vádolja, Clintont pedig azzal, hogy ellenfele híveit démonizálja. Brooks szerint mindkét jelölt igyekszik ellenfelét lejáratni – ami tulajdonképpen érthető, tekintve, hogy mindketten sokat tettek saját hitelük elvesztése érdekében. Sokáig egyik jelölt sem hozta nyilvánosságra az egészségügyi állapotáról készült jelentéseket, Trump az adóbevallását is eltitkolja, de Hillary Clinton is sokat veszített hitelességéből tüdőgyulladása eltitkolásával és az e-mail botránnyal, hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsük.

Az igazán aggasztó azonban az, hogy a jelöltek valójában a társadalom attitűdjeit tükrözik – véli Brooks. Kutatások sora bizonyítja, hogy az amerikaiak egyre kevésbé bíznak egymásban. Egy nemzedékkel korábban minden második amerikai bízott a környezetében élőkben, ma már alig minden harmadik. Különösen aggasztó, hogy a fiatal felnőttek mindössze 19 százaléka bízik polgártársaiban.

Az általános bizalmatlanságnak pedig súlyos következményei vannak. A bizalomvesztés kedvez az összeesküvés-elméletek terjedésének. A gyanakvó emberek jobban félnek, ezért hajlamosabbak elszigetelődni. Brooks ennek tudja be, hogy harminc év alatt 10-ről 25 százalékra nőtt azon amerikaiak aránya, akiknek egyáltalán nincs közeli barátjuk, és a 45 évesnél idősebbek több mint harmada krónikusan magányos (tíz éve még csak 20 százalék volt az arány). Az elmagányosodással kéz a kézben jár az öngyilkosságok számának növekedése. Brooks hozzáteszi, hogy a nemzeti érzületnek sem tesz jót a bizalomvesztés: úgy véli, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy csökkent a nemzetükre büszke polgárok aránya.

Miközben az amerikaiak egyre közönyösebbé válnak (a fiatal felnőttek kevesebb, mint harmada gondolja, hogy a két nagy párt között érdemi különbség van), a politikusok a jobb- és a baloldalon is egyre inkább rájátszanak az állampolgárok bizalomvesztésére és félelmeire. Ez pedig tovább erősíti a félelmeket és a másokkal szembeni intoleranciát, és az ördögi kör bezárul. „Tíz éve belevágtunk a Közel-Kelet demokratizálásába. Ez nem sikerült, viszont közben sikerült saját demokráciánkban meghonosítani a közel-keleti viszonyokat” – vonja meg elkeseredetten a mérleget Brooks.