„Ha a felhasználók maguktól nem látogatják a megfelelő híroldalakat, akkor oda kell őket vezetni. Ez elsőre remek ötletnek tűnhet, csak hát a totalitárius diktatúrák szokták megszabni, hogy mit olvashatnak az emberek” – kommentálja Ben Johnson techguru Mark Zuckerberg közleményét, amelyben a Facebook alapítója ígéretet tett a közösségi oldalt elárasztó álhírek elleni fellépésre.
A helyzet valóban súlyos. Mint arról a Metazin is beszámolt, az interneten terjedő álhírek hovatovább ellehetetlenítik az érdemi politikai párbeszédet. Angela Merkel is utalt a posztfaktuális politika veszélyeire, Barack Obama amerikai elnök pedig egyenesen úgy fogalmazott a november eleji elnökválasztás után, hogy az álhírek és az összeesküvés-elméletek alááshatják a demokráciát. Nem mondta ki, de nyilvánvaló, hogy Donald Trump választási sikerére célzott. A Hillary Clintont támogató liberális médiában is hasonló magyarázatok láttak napvilágot. A CBS televízió például bizonyítékul hozta fel egy hamis híreket terjesztő szerző dicsekvését, miszerint Trump nem győzhetett volna az ő álhírei nélkül. Mark Zuckerberg viszont úgy vélekedett, hogy ez ostobaság, hiszen a Facebookon az álhírek aránya elenyésző. A BuzzFeed elemzése szerint azonban a Facebookon a kampánnyal kapcsolatos vezető álhíreket többen olvasták, mint a fősodorhoz tartozó média vezető híreit. Az internet és főleg a közösségi oldalak ugyanis olyan világnézeti gettókat teremtenek, amelyekben kritikus hangok híján a legprimitívebb összeesküvés-elméleteket sem cáfolják meg. Bár Johnson ezzel nem foglalkozik, hozzátehetjük, hogy a klasszikus és megbízhatónak számító média Trumpról rendkívül negatív képet sugallt, ami azután akadálytalanul terjedt a közösségi oldalakon is.
Johnson elismeri a demokratikus nyilvánosságot fenyegető veszélyt, a Facebook javaslatát azonban még az álhíreknél is kártékonyabbnak tartja. Bár egyelőre nem világos, hogy a Facebook hogyan fogja kiszűrni az álhíreket, Zuckerberg nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy az algoritmusok mellett szakértőket is bevonna a hírek ellenőrzésére, és persze a felhasználók értékeléseire is támaszkodna.
Johnson attól tart, hogy a Facebook nem igazán motivált az álhírek elleni fellépésben. Az álhírek ugyanis forgalmat és reklámbevételt generálnak a közösségi oldalnak és az álhírek gyártóinak egyaránt, ahogyan azt a Trumpot segítő (amúgy a politika iránt nem különösebben, a Google Ads hirdetéseiből befolyó kisebb vagyon iránt annál inkább érdeklődő) macedón fiatalok példája is mutatja.
Sőt, Johnson úgy véli, hogy a Facebook-cenzúra nem is lenne kívánatos. Vannak ugyan ígéretes próbálkozások álhír-szűrő alkalmazásra, ám kritikusok szerint a hírek szelektálása nem lehet semleges és elfogulatlan. Bár sokan a szakértők és a tekintélyes médiaszereplők bevonását tartanák az üdvözítő megoldásnak, ez sem garancia. Johnson emlékeztet rá, hogy 2001 és 2003 között Judith Miller, a tekintélyes és befolyásos liberális New York Times publicistája számos cikkében valótlanul állította, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Ellentétben a többnyire csak a már meglévő vélekedéseket erősítő összeesküvés-elméletekkel, Millernek szerepe lehetett abban, hogy a Demokrata Pártot és híveit sikerült meggyőzni az Irak elleni háború szükségességéről.
Mindebből pedig az következik, hogy a demokratikus nyilvánosság csak akkor tartható fenn, ha az állampolgárok veszik a fáradságot, és megpróbálják megkülönbözteti az álhíreket a tényektől. Ha lustaságból meg akarjuk spórolni ezt a fáradságot, és inkább rábízzuk Mark Zuckerbergre, akkor olyan hatalommal ruházzuk fel, amilyenről a diktátorok szoktak álmodozni. Aligha lehet demokratikus az a nyilvánosság, amelyet teljhatalmú őrök vigyáznak – figyelmeztet Johnson.
Arról már nem is beszélve, hogy az átláthatatlan algoritmusok és a közösségi oldalak gazdag és befolyásos tulajdonosai, valamint szakértőik által cenzúrázott tartalmak aligha lesznek hitelesek azon tömegek szemében, amelyek már most is gyanakvással tekintenek a liberális elitre és nyitottak az összeesküvés-elméletekre.