Politikailag korrekt inkorrektség

2016. december 08.

Kritikusai szerint a politikai korrektség a liberális véleménydiktatúra és az ellenfél elhallgattatásának eszköze. Igen ám, csakhogy a politikai korrektség jobboldali bírálói sem kevésbé dogmatikusak: ők is meg akarják úszni az érdemi vitát, és ők is démonizálják az ellenfelet. Ráadásul ők is identitáspolitikát folytatnak.

A politikai korrektség bírálata a politika titkos fegyvere: politikaellenességet hirdet, de közben maga alakítja át a politikát” – írja Moira Weigel a Guardian esszérovatában.

Az elmúlt évtized során a politikai korrektség elleni harc a jobboldali pártok ideológiai fegyvertárának egyik legfontosabb elemévé vált. Olyannyira, hogy egyes értelmezések szerint Donald Trump is azért győzhetett, mert azt ígérte, véget vet a politikailag korrekt véleménydiktatúrának. Trump sikeresen kötötte össze a populista gazdaságpolitikát a baloldali liberális politikai korrektség bírálatával. Azt sugallta, hogy az elit a közbeszéd nyelvének összeesküvés-szerű uralmával akarja saját uralmát, előjogait, gazdasági és politikai hatalmát körülbástyázni.

A fogalom történetének rövid áttekintésével Weigel arra mutat rá, hogy a politikai korrektség nyelvével szembeni küzdelem korábban a liberálisokra és a baloldaliakra volt jellemző. Az amerikai kommunisták már a harmincas években használták a kifejezést a túlzottan doktriner elvtársak bírálatára, akik az ortodox marxista ideológiai dogmákat a józan ész és a racionális érvek elébe helyezték. A nyolcvanas években a hagyományos társadalmi normákkal szembeni lázadók – egyebek között a normatív heteroszexualitást kritizáló mozgalmak kritizálták a politikai korrektséget. Hozzátehetjük, hogy az érvelés alapja a többnyire baloldali társadalomtudósok által képviselt társadalmi konstruktivizmus elméletére és nyelvpolitikai kutatásokra épül, miszerint minden norma, beleértve a nyelvhasználat szabályait, az elnyomás eszköze.

A kilencvenes években azonban a jobboldali ellenkultúra átvette és kisajátította a fogalmat. A politikai korrektség konzervatív bírálói a baloldali egyetemi kultúrában gyökerező identitáspolitikát támadták. Azzal vádolták a mindenhol faji, nemi és vallási diszkriminációt és kulturális elnyomást orrontó baloldalt, hogy a politika korrekt nyelvrendőrséggel akarja erkölcsileg ellehetetleníteni a dogmáit kritizálókat. Mindeközben azonban Weigel szerint a baloldali polkorrektség konzervatív kritikusai maguk is egyre dogmatikusabbá váltak. Csak éppen az értékelvű jobboldal számára a hagyományos nemzeti és vallási identitások a fontosak. Persze a hagyományos kulturális értékek képviselete a jobboldal számára is politikai célokat szolgál: egyebek között az állami újraelosztás elleni gazdasági elképzelések, a gazdasági nacionalizmus és a bevándorlás-ellenesség számára szolgál ideológiai munícióval. 

A konzervatív politikai korrektség végső soron ugyanazokat a módszereket használja, mint a baloldali. Az ideológiai szempontból alapvető kérdéseket morális tabuként kezeli, ellehetetlenítve ezzel az érdemi politikai vitát és párbeszédet – véli Weigel.