„Az álhírek miatt fog összedőlni a demokrácia? Vagy az álhírek inkább egy régóta tartó strukturális hiba következményei? Nehéz lenne vitatni, hogy válság van, ám az egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy ezt az álhírek okozzák. Az elitek azonban minderről nem akarnak tudomást venni, inkább álmagyarázatokkal állnak elő az álhírekről” – írja Jevgenyij Morozov ikonoklaszta techguru a Guardianben.
A haladó elit az elmúlt év politikai földcsuszamlásait, mindenekelőtt a Brexitet és Donald Trump győzelmét előszeretettel magyarázza az álhírekkel. Németországban a posztfaktuális kifejezést az év szavának választották. A sajtót elöntötték a baljóslatok, amelyeknek szerzői attól tartanak, hogy a tények háttérbe szorulása a demokráciát veszélyezteti. És nem csak a kommentariátus gondolja így. A Pew decemberi közvélemény-kutatásából kiderül, hogy az amerikaiak 64 százaléka szerint az álhírek komolyan összezavarták az embereket (további 24 százalék szerint csak kisebb mértékben).
Mint a fenti idézet is mutatja, Morozov nem vitatja, hogy nagy a baj. Sőt, úgy véli, még annál is nagyobb, mint ahogy a haladó értelmiség hiszi. Morozov szerint a válság súlyát jól tükrözi, hogy a kommentariátus az álhírekkel magyarázza a Brexit és Trump győzelmét. Az elit ahelyett, hogy kritikus szemmel nézné saját teljesítményét, és felülvizsgálná saját ideológiáját, inkább a demagógia által elvakított nép ostobaságának és előítéleteinek tudja be kudarcát.
Az álhírek nem 2016-ban jelentek meg, hanem a politikai nyilvánosság természetes részei, mint ahogyan az eltúlzott és gyakran pánikkeltő tudósítások is megszokott módszerei a választók mozgósításának. Miféle demokrácia az, amelyet néhány macedón siheder és orosz hackerek partizánakciója végveszélybe sodorhat? – kérdezi Morozov.
Morozov szerint helytelen összeesküvés-elméletet gyártani az elitellenes népfelkelésről. Az emberek azért állnak be a radikális rendszerkritikusok mögé, mert az elit kudarcot vallott. „A frusztráció oka nem az, hogy keveset tudtak az intézményekről, hanem az, hogy túl sokat.” Nem a hazugságok, hanem az igazság miatt fordultak el a választók a régi elittől. Mint az amerikai választás után többen pedzegették, nem az álhírek, hanem épp ellenkezőleg, a Hillary Clintonnal kapcsolatos hiteles hírek okozták a demokrata elnökjelölt vereségét.
Mindennek fényében Morozov logikusnak, csak éppen kontraproduktívnak tartja, hogy az elit a szakértők szerepének erősítésében, sőt a népakarat korlátozásában látja a bajok megoldásának kulcsát. Hiszen a válság egyik oka a túlzott centralizáció és a választói akarattól eltávolodott technokrata szakértői kormányzás. Mitől bízna a nép a gazdasági válságot előre jelezni képtelen (sőt ahhoz nagyban hozzájáruló) közgazdászokban? – teszi fel a költői kérdést Morozov.
Hasonlóan kevéssé tartja célravezetőnek a tömegtájékoztatásban egyre fontosabb szerephez jutó piaci szereplők önszabályozását, például a Facebooknak az álhírek kiszűrésével kapcsolatos kezdeményezését. Az álhírek terjedése ugyanis a digitális kapitalizmus velejárója. Az olvasókért, pontosabban a reklámbevételért folytatott versenyben csak a kattintások számítanak, ezeket pedig a szenzációhajhász tartalom vonzza. A hamisítás és a tényfeltárás aszimmetrikus viszonyban áll egymással: az előbbi gyorsan és olcsón megvalósítható, utóbbi viszont drága és költséges. Ezért még a komoly lapok és televíziók is gyakran bedőlnek az álhíreknek, maguk is hozzájárulva ezzel terjedésükhöz.
A hosszú kritika végén Morozov megpróbál konstruktív javaslattal előállni. A korábbi cikkeiben is sugallt gondolathoz tér vissza, miszerint meg kellene regulázni azokat a piaci szereplőket – mindenekelőtt a Facebookot –, amelyek egyre inkább átveszik az állam szerepét.
Csak a profitorientált „digitális kapitalizmus” meghaladásával van remény a demokrácia megmentésére – állítja Morozov. Bár valószínűleg nem digitális proletárforradalmat sürget, nem fejti ki, miben állna és mennyivel lenne jobb a mostaninál a piactalanított nyilvánosság. Hiszen, mint azt a cikkére reagáló Adrian Lobe a Berliner Zeitungban megjegyzi, a legnagyobb hírhamisító maga az állam. Lobe arra utal, hogy a Pentagon az iraki háború előkészítése során lényegében az egész világot meghekkelte a hamisított jelentésekkel.