„Egyre több internetóriás bojkottálja az amerikai neonáci Daily Stormert, szakítva az eddigi semlegességgel” – írja Patrick Beuth a Die Zeit publicistája.
A charlottesville-i összecsapások után számos nagy internetes cég, köztük a Google illetve a GoDaddy internetszolgáltató is bojkottot hirdetett a Daily Stormer neonáci oldal ellen, amely tréfálkozott a tömegbe hajtó neonáci által meggyilkolt áldozaton.
A cégek döntése fontos kérdésre hívja fel a figyelmet: korlátozhatják-e önhatalmúlag a törvényt nem sértő tartalmakat? Nem az első ilyen esetről van szó. A Facebook rendszeresen töröl vagy függeszt fel nemkívánatosnak tartott, a cég szerint szélsőséges avagy uszító profilokat – egyes esetekben ráadásul a kormány jóváhagyásával hoz önkényes döntéseket.
Beuth felidézi, hogy Matthew Prince, az amerikai neonáci oldal ellen szintén bojkottot hirdető Cloudfare vezérigazgatója egy kiszivárgott belső levélben vegyes érzelmeinek adott hangot a cenzúrával kapcsolatban. Cége korábban a szólásszabadság védelmére hivatkozva semmilyen kifogásolt oldalt nem törölt, hacsak az törvényt nem sértett. Most azonban Prince annyira felháborodott, hogy saját elmondása szerint önkényes döntést hozott, de kizárta, hogy ezzel precedenst teremtett volna. Elismerte, hogy az általa is alkalmazott önkényes cenzúra rendkívül veszélyes, olyannyira, hogy „senkinek sem szabad ekkora hatalommal rendelkeznie”, ezért mielőbbi vitát javasolt arról, hogyan és kinek kell döntenie az internetes tartalmak korlátozásáról.
Beuth az esetből azt a tanulságot szűri le, hogy az internetóriások rendkívüli hatalommal bírnak. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a nagy hatalom felelősséggel jár, vagyis az internetes nagyvállalatoknak kötelességük szakítani az üzleti semlegességgel, és úgymond, „társadalmi felelősségérzetet” kell tanúsítaniuk a „nemkívánatos” tartalmak kiszűrésével, amihez pedig méltányos szabályokat kell hozniuk. Hasonló véleményt fogalmazott meg az Electronic Frontier Foundation, azt javallva, hogy az érintett cégek ne várjanak az államra, hanem világosan határozzák meg maguknak, mit és hogyan tiltanak.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Jillian York, a Buzzfeed tudósítója az eset kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy rendkívül aggályos, ha az internetes cégek maguk dönthetik el, mi számít elfogadható, és mi nemkívánatos tartalomnak, ezzel ugyanis az állam feladatát veszik át. Vagyis a probléma megoldását nem a cégekre, hanem az államra kell bízni.
Hasonlóan érvel John Hermann, a New York Times kolumnistája. Ő egyenesen puszta marketingfogásnak nevezi a nagy internetes cégek, és főleg a közösségi oldalak szólásszabadság melletti kiállását, miközben valójában önkényes szabályokat alkalmaznak. Hermann a cenzúrát kifejezetten ártalmasnak tartja. Az összeesküvés-szerű narratívák megerősödésében jelentős szerepe volt az internetnek és főleg a közösségi oldalaknak. A cenzúra azonban csak kedvez az identitásukat az üldözésre és egyéb összeesküvés-elméletekre alapozó csoportoknak, hiszen igazolja azt az állításukat, hogy a politikai elit és a nagyvállalatok összefogtak ellenük.