„Egy új kutatás rávilágít, hogy a fejlődő országok ezermilliárd dollárokat adnak a Nyugatnak” – írja a Guardianben Jason Hickel londoni antropológus, akinek májusban jelent meg könyve a globális egyenlőtlenségről.

Hickel az amerikai Global Financial Integrity és egy norvég kutatóintézet közös tanulmányát idézi, amely kimutatja, hogy a nyugati befektetők a segélyek többszörösét szivattyúzzák ki a szegény országokból. A tanulmány szerint 2012-ben összesen 1300 milliárd dollárnyi értékben kaptak a szegény országok Nyugatról pénzt segélyek, részleges adósságelengedés, befektetések és hazautalt összegek formájában. Csakhogy ugyanez idő alatt ennek két és félszerese, 3300 milliárd dollárnyi vagyon távozott Nyugatra. Az az összeg tartalmazza az adósságtörlesztést is, de jelentős összeget tesz ki a nyugati cégek által kivont nyereség is.

Hickel felidézi, hogy a multinacionális vállalatok előszeretettel hajtanak végre adóoptimalizálást különböző országokban lévő telephelyeik és leányvállalataik között számlázási trükkök segítségével. A tranzakciók eredményeként a nyereség nem a fejlődő országokban adózik, hanem valamelyik adóparadicsomban. Például a szegény országok segélyezésére oly büszke Luxemburgban, Belgiumban, vagy a brit tengerentúli területnek számító Brit Virgin Szigeteken. A Global Financial Integrity tanulmánya a nyugati pénzkivonást teszi felelőssé azért, hogy a fejlődő országokban megtorpant a gazdasági növekedés.

Ha igazán tenni akarnának a szegény országok felemeléséért, a nyugati kormányoknak mindenekelőtt a multinacionális vállalatok tőkekivonását kellene megfékezniük. Például a kereskedelmi vámrendszer átalakításával könnyen meg lehetne akadályozni, hogy könyvelési trükkökkel átirányítsák a profitot az adóparadicsomokban működő testvércégekhez, leányvállalatokhoz. Hickel ezt a módszert jogszerűvé tett lopásnak nevezi. Egyébként pedig azt is igen üdvösnek tartaná, ha felszámolnák az adóparadicsomokat.

Hickelnek mindazonáltal nincsenek illúziói. Gyanítja, hogy a nyugati államok nem fogják megregulázni a fejlődő országokból profitot kivonó cégeket – már csak azért sem, mert ezzel saját adóbevételeiket is csökkentenék. Inkább behunyják a szemüket, és folytatják a segélyezést, ami, ha a nyomor felszámolását nem is, de saját lelkiismeretük megnyugtatását elősegíti. És ha elég segélyt kapnak, a fejlődő országok vezetői sem nagyon fognak szót emelni a megtermelt nyereség kiszivattyúzása miatt. Bár az ilyen segély többet árt, mint amennyit használ, és gátolja a növekedést, a hatalmukat bebetonozni óhajtó diktátorok mindig örülnek neki. Hiszen részben ebből van pénzük a vérengzések és háborúk finanszírozására. A hatalmon lévők a fejlett és a fejletlen világban egyaránt a segélyipar fenntartásában érdekeltek.