„A tekintélyelvű egyének csoportközpontúsága a rend és a kiszámíthatóság iránti vágyból fakad. A pártosság a valláshoz hasonló társadalmi identitás, amely a törzshöz való tartozás pszichológiai előnyeit biztosítja” – írja Ronald Bailey, a libertárius Reason magazin publicistája.

Az elmúlt két évben a politikai megosztottság az egyik legnépszerűbb közéleti témává vált. Ami nem meglepő, hiszen számos felmérés igazolja, hogy a politikai szekértáborok közötti szakadék egyre mélyül. Bailey a Pew közvélemény-kutató tavalyi felmérését idézi, amelyből kiderül, hogy Amerikában drámaian romlott a republikánus és a demokrata párti szavazók egymásról alkotott véleménye. Húsz év alatt 16 illetve 17 százalékról 44 és 45 százalékra emelkedett a másik párt tagjairól kifejezetten rossz véleménnyel lévő amerikaiak aránya. A számok tükrében csöppet sem meglepő, hogy a „pártizmus” hovatovább a rasszizmusnál is erősebb előítéletesség.

És ez még nem minden – folytatja Bailey. A mélyülő ideológiai árok egyúttal az autoritárius politika szálláscsinálója. Matthew Luttig politológus december közepén megjelent tanulmányában a tekintélyelvűség és a szélsőséges politikai szimpátia közötti összefüggéseket vizsgálta.

A tekintélyelvű személyiségjegyek és a politikai autoritarizmus támogatottságának kutatása az ötvenes évekre nyúlik vissza. A német nácik hatalomra jutása után Amerikába emigrált baloldali frankfurti iskola meghatározó ikonja, Theodor Adorno és szerzőtársai a híres F-skála segítségével igyekeztek kimutatni, hogy minél tekintélyelvűbb és rendpárti valaki, annál hajlamosabb a fasiszta pártokat támogatni. A megközelítés kimondatlan alapvetése szerint a tekintélyelvű személyiségjegyek a jobboldali autoritárius pártok felé orientálják az egyént.

Luttig kutatásából azonban az derül ki, hogy a tekintélyelvűség nem a jobboldaliak sajátossága. Mintája szerint az amerikai Demokrata Párt hívei éppúgy támogatják az autoritárius politikát, mint a republikánus szavazók – csak ők éppen a baloldali autoritarizmust részesítik előnyben. A kutatás legfontosabb megállapítása szerint az autoritárius egyének mindkét párton belül a szélsőséges politikát képviselik. Mivel a politikai ellenfelet egzisztenciális és civilizációs ellenségnek tekintik, támogatják az ideológiai purizmust és elfogadhatónak tartják a radikális megoldásokat is. Luttig adatai szerint a baloldali szavazók 13, a jobboldaliak 19 százaléka tekinthető tekintélyelvűnek. És minél tekintélyelvűbb valaki, annál inkább híve a megalkuvásmentes politizálásnak. A jobb- és baloldali tekintélyelvűek nem csak a különböző világnézet, kultúra és ideológia miatt állnak szemben egymással. A pártoskodás és a csordaszellem pszichológiai igényt elégít ki mindkét oldalon: a törzsi azonosulás erősíti a biztonságérzetet és az identitástudatot, függetlenül attól, hogy milyen az adott politikai tábor ideológiai irányultsága.