A kollektív palesztin felelősség elve

2024. január 2.
A kollektív palesztin felelősség elve

A német történelmi emlékezet a feledés homályában hagyja, vagy egyenesen kollektív bűnösnek tekinti a náci Németország elleni szövetséges bombázások civil áldozatait. Ez a szemlélet visszaköszön a Gáza elleni izraeli háború megítélésében is.

Németországban a gázai palesztinok a kollektív felelősségről folytatott régi vita szereplői lettek” – írja Steffen Greiner publicista a Tageszeitungban a izraeli-palesztin háborúval kapcsolatos német viták kapcsán.

Mint arról a Metazin is beszámolt, Németországot kettősség jellemzi a gázai háború megítélésében.  A kormány határozottan kiáll Izrael mellett, sőt, a holokauszttal kapcsolatos történelmi felelősség kapcsán egyenesen államérdeknek tekinti Izrael biztonságát. Európa legnagobb palesztin diaszpórája és a palesztinpárti radikális baloldaliak mindeközben gyarmatosítással, sőt népirtással vádolják Izraelt, és követelik a harcok és a megszállás befejezését.

Nem meglepő, hogy az október 7-i terrortámadást sokan holokauszt-metaforákkal keretezve tárgyalták. Greinernek a gázai háború kapcsán egy másik történelmi párhuzam jut eszébe, mégpedig a német városok bombázása. A szövetségesek, pontosabban a brit légierő 1943-tól a hadiipari és az infrastrukturális célpontok mellett a civil lakosságot is támadni kezdte. Egyrészt megfélemlítés céljából, másrészt arra hivatkozva, hogy a hadiipar dolgozói nem polgári lakosságnak tekintendők, hanem legitim katonai célpontnak. A Gomorra-hadművelet szőnyegbombázásaiban becslések szerint 30-40 ezer német halt meg Hamburgban, a Drezda elleni 1945-ös támadásban pedig 25 ezer.

„Az akkori fiataloknak az óvóhelyen eltöltött idő volt a háború legfontosabb tapasztalata. Az ő történetüket nem a holokauszt uralta, hanem a mások – Hitler – bűnei miatt ártatlanul elszenvedett büntetés“ – írja Greiner. Majd hozzáteszi, hogy Németország máig nem tudta feldolgozni a német civil áldozatok emlékét. Főleg a baloldaliak nem, ők ugyanis a náci Németország lakosságát kollektíve bűnösnek, de legalábbis a nácizmus elleni harc elkerülhetetlen áldozatainak tekintik, a polgári áldozatokra való emlékezést pedig nácimosdatásnak tartják. Greiner ebből kiindulva azt állítja, hogy a német múlt feldolgozatlansága nagyban megnehezíti az árnyalt gondolkodást a gázai háborúval kapcsolatban is.

Sokkal kevésbé burkoltan fogalmaz Mirna Funk a Neue Zürcher Zeitungban. A német-izraeli írónő szerint a posztkolonialista baloldal csak az áldozatot látja a palesztinokban, holott a gázaiakat szerinte személyes felelősség terheli a Hamász tetteiért. Funk egy viszonylag kis mintás, nem reprezentatív közvélemény-kutatást idéz, amely szerint a ciszjordániai palesztinok 82, a gázaiaknak is 57 százaléka helyeselte az október 7-i terrortámadást. Igaz, hogy kisebbségben vannak azok, akik elítélik a Hamász akcióját (a gázai övezetben 37 százalék, a ciszjordániai területeken csak 12 százalék nyilatkozott így), de még ők is felelősek azért, hogy a Hamász van hatalmon (még akkor is, ha a többség Gázában nem Hamász-kormányt szeretne). Funk Hannah Arendtre hivatkozva úgy látja, hogy ahogyan a náci Németország polgárait, úgy a gázai palesztinokat is kollektív felelősség terheli, hiszen nem lázadtak fel egy gyilkos diktatúra ellen.