Cunami-teológia

2005. július 09.

Egy természeti katasztrófáról közvetlenül bekövetkezése után nem sok hasznosat lehet mondani. Megállapítjuk az okát, ami jelen esetben kellőképpen világos. Felmérjük a károkat. A filozofálgatásnál előbbre való a gyors segítség.

Egy természeti katasztrófáról közvetlenül bekövetkezése után nem sok hasznosat lehet mondani. Megállapítjuk az okát, ami jelen esetben kellőképpen világos. Felmérjük a károkat. A filozofálgatásnál előbbre való a gyors segítség.

De a média nem képes méltóságteljes hallgatásba burkolódzni. Eláraszt bennünket hátborzongató riportokkal, a hullahegyek képeivel. S ami ennél is rosszabb – folytatja a gondolatot a Spiked szerkesztője,  Mick Hume –, sokak számára a cunami is csak alkalom arra, "hogy terjesszék reakciós, emberellenes és fejlődésellenes előítéleteken alapuló eszméiket". 

Például a konzervatív Lord William Rees-Mogg azt írja a londoni Times-ban, hogy a természet megmutatta a fennhéjázó modern társadalomnak: még mindig ő az úr. A Wall Street Journal saját metazinja egész gyűjteményt állított össze hasonló megnyilatkozásokból: A környezetszennyezők, különösen a négykerék-meghajtású terepjárók kedvelői magukra haragították a "vizek szellemét"! Még a New York Times tárcaírója is azon elmélkedik,  hogy "a Föld visszavág", s Lovelock Gaia-elméletét emlegeti.

A Földszellem hívei után a vallástudósok és a teológusok is sorompóba állnak. A Neue Zürcher Zeitung tárcaírója a sintoizmust ajánlgatja mint olyan vallást, amely segít feldolgozni a természeti katasztrófák élményét. S asztalra kerülnek a teodicea régi és új témái. Hol komoly formában, hol szomorú iróniával. A Guardian kommentátora egy katolikus kollégát idéz, aki a szeptember 11-i terrortámadásról úgy vélekedett, hogy az ilyen borzalmak nem Isten ítéletei, hanem bűnös emberek cselekedetei. Rögtön elismerte viszont, hogy nem lévén emberi elkövető, a földrengések magyarázata sokkal több gondot okoz neki.