Júdás evangéliuma megváltoztatja az őskereszténységről alkotott képünket. Legalább is az ókori szöveget ismertető könyv szerzői szerint. A kritikus viszont gyanúsnak találja, hogy leírásuk nagyon is hasonlít a mai progresszív közhelyekre.
„Szeptember 11. után, és az után, hogy egy magát mártírnak hívő fiatalember tömeggyilkosságot hajtott végre a Virginiai Egyetem műszaki karán, a mártíromság minden kritikája hitelesnek hangzik” – írja Stephen Prothero valláskutató professzor a New York Times könyvrovatában.
Prothero arra gyanakszik, hogy a Júdás evangéliumát bemutató könyv szerzőpárosa akaratlanul is a mai elvárásoknak igyekezett megfelelni az ősi szöveg elemzésekor. Elaine Pagels és Karen L. King ennek a második századbeli görög szövegnek a negyedik századból való kopt változatát elemzi, amely öt évvel ezelőtt került egy árverési ház kezébe. A görög eredetit az ókori egyházatyák eretneknek minősítették, és így kimaradt a keresztény hagyományból.
A két tudós szerző úgy képzeli, hogy ez a szöveg egy olyan szekta szentírása volt, amely ellenezte az erőszakot, abban az értelemben is, hogy elítélte a mártíromságra való törekvést. Júdás szerepét ez az írás úgy értelmezi, hogy ő volt Jézus egyetlen igazi tanítványa, s nem elárulta őt, hanem az ő akaratát hajtotta végre. Pagels és King Júdás mellett foglal állást: ha egyszer Jézus mártíromsága a szeplőtelen fogantatás pillanatától kezdve Isten szándéka volt, hogyan lehetne Júdás bűnéül felróni a kereszthalált?
Júdás evangéliumában Jézus több ízben is kineveti a tanítványait tudatlanságukért. A könyv szerzői ebben semmi különöset nem látnak: a Megváltó így akarta helyesebb gondolkodásra ösztökélni őket. Prothero szerint viszont aki ezt írta, ellenszenvessé akarta tenni Jézust: olyan embernek állítja be, akit nemhogy imádni, még szeretni sem lehet.
A júdási evangélium tagadja a testi feltámadást, az örök életet a lélek sajátjának tekinti, és az üdvözülést nem Krisztus mártíromságából vezeti le, hanem úgy véli, hogy a Megváltó tanítását követve válhatunk rá méltóvá. Egyúttal eltanácsolja a híveket az önként vállalt mártíromságtól.
Ezen az alapon Pagels és King úgy véli, hogy a Júdás-féle közösség „élesen szembeszáll” a korabeli hivatalos kereszténység „egyközpontú, statikus, mindenkire nézve kötelező hitrendszerével”, továbbá „spirituális, de nem vallásos” emberekhez szól, és „arra buzdítja őket, hogy önmagukban keressék meg Istent, templomokról pedig említést sem tesz, papságról még kevésbé”.
A kritikus szerint a sokszínűség hirdetése, az erőszakmentes békepártiság, és a szervezett egyházzal szembeni gyanakvás sokkal inkább emlékeztet a mai multikulturális szenteskedésre, semmint egy ókori evangéliumra.
Prothero nem jósol Júdás könyvének nagy jövőt Amerikában. „Az amerikaiak többsége, nagyon helyesen, inkább megmarad Lukács evangélista Jézusánál, akinek meghasad a szíve a szegények és a nők elnyomatása láttán, semmint hogy átpártoljon a tudatlan hallgatóságát kajánul kinevető Júdás-féle Jézushoz.”