Olasz elemzők abban látják az afganisztáni demokráciaexport-kísérlet kudarcának okát, hogy az amerikaiak meg sem próbálták a mélyen beágyazott helyi struktúrákat bevonni az új államszervezetbe, hanem látszólag demokratikus színfalak mögött korrupt háttéralkuk rendszerét hozták létre.

Az IPCC friss jelentése azonnali és drasztikus klímavédelmi reformokat sürget a Föld megmentése érdekében. Ötletből nincs is hiány, csakhogy a radikális környezetvédelem olyan áldozatokat követel, amelyeket a többség nem óhajt meghozni. Persze az is lehet, hogy erkölcsi szempontból a Föld pusztulása sem lenne tragédia, legalábbis a tanult oxfordi filozófus szerint.

Egy izraeli–amerikai szerző szerint a lengyel kormány és parlament helyesen tette, hogy időbeli korlátot szabott az elvett ingatlanokhoz fűződő jogok érvényesítésére. Ilyen igényekkel Izrael sok más országgal szemben is előállhatna, de vele szemben is támaszthatnának efféle igényt. És támasztanak is – a palesztinok.

A német filozófus szerint a haladó szellemű világmegváltó eszmék, mint például a klímaváltozással, a bevándorlással és a nemi szerepekkel kapcsolatos nézetek szekuláris vallásként működnek. És semmivel sem toleránsabbak, mint a hagyományos vallások.

Az elemzők többsége, pártállásra való tekintet nélkül Amerika megalázó vereségeként értékeli az afganisztáni tálib hatalomátvételt, és súlyos geopolitikai következményektől tart. A felelősök tekintetében azonban már nincs egyetértés. Ha mindenki hibás, akkor senki sem bűnös?

A fiskális és monetáris alkoholizmusból nem egyszerű a kigyógyulás. A kormányok annyira félnek a másnaposságtól, hogy inkább elodázzák a kijózanodást. A bódulat azonban nem tarthat örökké, és minél tovább tart a részegség, annál súlyosabbak lesznek az elvonási tünetek.

Afganisztánban egy lavina gyorsaságával omlik össze az állam, amelyet az amerikaiak húsz éven át mérhetetlen anyagi és többezer fős emberáldozattal építettek fel. A háború megnyerhetetlen volt, a befejezése dicstelennek ígérkezik.

Egyre több tudományterület képviselői vélekednek úgy, hogy a tudomány egy helyben topog. Az amerikai közgazdász szerint ezért elsősorban a tudományos intézményrendszer a felelős. A szakma elismert tudósai akarva-akaratlan akadályozzák a megújhodást, hiába vált a tudományterületük meddőhányóvá.

Valamikor egyértelmű volt Amerikában, hogy a kommunizmus rossz. Ma olyanok is megjelennek a politikai életben, akik szerint jó. Igaz, kevesen vannak. A többség inkább csak elfelejtette, mi nem volt rendjén a kommunizmussal. A nácizmust és a fasizmust viszont számontartja, mint a gonosz megtestesülését.

Csak erős központi kormányzat szállhat hatékonyan szembe a súlyos kihívásokkal és a válságokkal. Csakhogy minél nagyobb a kormányzat hatalma, annál nagyobb veszélyt jelent a demokráciára. Különösen, ha nem a mindenkit fenyegető külső veszély, hanem a belső egzisztenciális ellenségeskedés hívja életre a Leviatánt.

A társadalomtudományos műhelyekből veszedelmes elmélet-vírusok szabadulhatnak el. Az egyetemekről kiszabadult tudományos hipotézisek a való világban egyre inkább leegyszerűsödve és eltorzulva tömegpusztító fegyverré válhatnak a politikusok kezében.

A tekintélyes történészprofesszor védelmébe veszi a kritikai rasszelmélet szellemiségében fogant történelemszemléletet. Totalitáriusnak nevezi azokat, akik kitiltanák az iskolákból a kritikai rasszelméletet, mert azt gondolja róluk, hogy megakadályoznák a történelmi igazságtalanságokkal való szembesülést.

A Twitter világában az éles és csattanós üzeneteké a tér. Az eredmény nem éppen épületes: a sértés sértést, a gyűlölet gyűlöletet szül, az egymással szemben álló politikai oldalak követői között egyre nő a radikálisok népszerűsége.

A progresszív liberális baloldal egykor a szexuális szabadosság híve volt, és a tabuk ellen szállt síkra. Újabban viszont egyre inkább megregulázná a szexualitást abban a reményben, hogy ez szolgálja a nők, a melegek és az etnikai kisebbségek egyenlőségét.

Németországban is egyre inkább megosztja a baloldalt az antirasszista csoportok Izrael-ellenessége. A világot az elnyomók és az elnyomottak bináris kategóriáival értelmező antikolonialista szemléletben nincs helye az árnyalt gondolkozásnak. A baloldali szerzőnek ezzel az a baja, hogy a jobboldal malmára hatja a vizet.

Nem mindenki osztja az olasz kormánynak azt az álláspontját, hogy a járvány kordában tartása érdekében joga van tiltásokat és kötelezettségeket előírni. Ez a többségi álláspont, de van, aki szerint ilyen lépések csak végső esetben alkalmazhatók, mert korlátozzák az állampolgárok alkotmányban garantált szabadságát.

Az amerikai bestseller-szerző kutatása szerint az amerikaiak sokkal kevésbé megosztottak, mint azt a jobb- és baloldali elit szembenállása sugallja. Megbékélésre azonban így sincs sok remény, hiszen a média és a kétpártrendszer mindkét oldalon a radikálisoknak és a primitív propagandának kedvez.

Meddig mehet el az állam a Covid-járvány megfékezését célzó intézkedésekben? Már az egész 12 éven felüli lakosság kötelező beoltása is szóba került Franciaországban, de ettől azért egyelőre visszarettent a kormányzat.

Az ismert konzervatív szerző az Ebola-vírushoz hasonlítja a Twittert a platform tizenötödik születésnapján. Nemcsak azzal vádolja a mikroblog-alkalmazást, hogy eltorzítja a valóságot, hanem egyenesen azt állítja, hogy a Twitter a maga torz képére formálja a közéletet.

Tizennyolc év elteltével még mindig nem tudni, voltaképp miért is határozta el magát az Egyesült Államok Szaddám Huszein iraki diktátor megdöntésére. Mindenesetre nem csak maga az eredmény elborzasztó, hanem a döntéshozatali mechanizmus is súlyos aggályokat kelt.