Mennyit kereshet egy orvos? Vagy csak a gyógyításra szabad gondolnia? Mire jó az egészségbiztosítási rendszer? Egy amerikai orvos próbál kiigazodni.

Atul Gewande ma már sikeres sebész és író. A New Yorker hasábjain elmeséli, hogyan gondolkodott a pénzről kezdő korában, és mire jutott azóta.

A filmekben az öltönyös, jól szituált doki általában negatív hős. A jó orvosok nem törődnek a pénzzel. Régi tragaccsal járnak és agyondolgozzák magukat. Még ebédelni is sztetoszkóppal a nyakukban mennek.

A valóságban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Egy orvosnak muszáj piszkos pénzügyekkel foglalkoznia, különben csődbe megy, és szögre akaszthatja a szikét.

Az amerikai rendszerben a biztosítótársaságok különböző összegeket fizetnek egy-egy beavatkozásért. Az orvosok egy hatszáz oldalas táblázat alapján számláznak. Külön személyzetet tartanak az ilyen ügyek intézésére.

A tarifák elavultak. Sok beavatkozás a díjtételek megállapításakor nagy szakértelmet és sok időt igénylő eljárás volt, ma viszont gyorsan elvégezhető rutinmunka.

Anyagilag a megelőzés és a diagnosztizálás a leginkább ráfizetéses. Egy életmentő diagnózis felállítása, amely egy óráig is eltarthat, negyven dollárt ér, egy fél óra alatt eltávolítható polip kezeléséért pedig 600 dollár jár.

"Az orvosok hamar megtanulják, hogy a jövedelmük nem a munka minőségétől függ. Inkább az üzleti érzéken múlik."

Legjobban azok keresnek, akik megengedhetik maguknak, hogy ne foglalkozzanak biztosítási ügyekkel. Készpénzt kérnek (gyakran a biztosítási tarifa tízszeresét), aztán a beteg, ha van biztosítása és energiája, valamit visszaszerez a kifizetett tiszteletdíjból.

A fiatal Gewande nem fogadja el, hogy az orvos is üzletember. Az egészségbiztosítást "csodálatos dolognak" tartja.