Az amerikai politológus azt vizsgálta, hogy milyen szerepe van az etnikai sokszínűségnek a hagyományos közösségek pusztulásában. Az eredmény őt is meglepte, és most attól tart, hogy felfedezésével a bevándorlást ellenző jobboldal malmára hajtja a vizet.

„Robert Putnam, a Harvard politológusa aggódva hozza nyilvánosságra legújabb kutatásának eredményeit. Az aggodalom jogos. Az ötéves kutatásból ugyanis az derül ki, hogy a bevándorlás és az etnikai sokszínűség rövid- és középtávon rossz hatással van a társadalmi tőkére, a társadalmi kapcsolatokra, a bizalomra, a szomszédságokra és általában a közösségekre. Putnam attól tart, hogy a sokszínűséggel kapcsolatos meglepően negatív következtetést felhasználják majd a bevándorlással foglalkozó vitákban” – olvassuk John Leo cikkét a konzervatív City Journalben.

Putnam 2000-ben megjelent, és szinte azonnal tudományos bestsellerré vált Egyedül bowlingozni című könyvében azt elemezte, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományos közösségek (családok, baráti társaságok, szomszédságok, politikai közösségek) egyre inkább elvesztették jelentőségüket. Akkor elsősorban a családszerkezet, a korfa, a női szerepek változásával, illetve az agglomerációs települések, és a számítógép megjelenésével magyarázta a közösségek pusztulását.

Az elmúlt öt évben azt vizsgálta, hogy milyen szerepe van az emberek befelé fordulásában az etnikai sokszínűségnek. „A kutatás kimutatja, hogy a bevándorlás és a sokszínűség nem csak a különböző etnikumok között, de az egyes etnikai csoportokon belül is a társadalmi tőke erodálódását idézi elő. A bizalom, az önzetlenség, a barátság és az együttműködés még az azonos etnikumhoz tartozók között is kevesebb. Ahogy Putnam fogalmaz, ez azt jelenti, hogy az etnikailag sokszínű környezetben élők begubóznak” – foglalja össze Leo a legfontosabb tanulságokat.

„A sokszínűség nem vezet etnikai viszályhoz – nyilatkozta Putnam. – Inkább arról van szó, hogy az emberek még a közeli barátoktól is eltávolodnak, bizalmatlanná válnak a közösség tagjaival és vezetőivel szemben, kevesebbet jótékonykodnak, nem vesznek részt a közös ügyekben, nem vállalnak önkéntes munkát, nem mennek szavazni.”

A kutatás lesújtó eredménye még Putnamet is meglepte, sőt megrémítette. Tavaly októberben úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy a következtetések publikálását elhalasztotta, mert felelőtlenségnek érezné a sokszínűség hatására vonatkozó negatív megállapításokat a probléma megoldására tett javaslatok nélkül nyilvánosságra hozni.

Ezért mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne ilyen elszomorító eredményről kelljen beszámolnia. Vizsgálta a vagyoni különbségek nagyságát, az átlagéletkort, a jövedelmi viszonyokat, a bűncselekmények számát, de minden hiába. Akár gazdag, akár szegény egy közösség, akár sok a bűncselekmény, akár kevés, minél nagyobb a sokszínűség, az emberek annál bizalmatlanabbak és elszigetelődőbbek.

Az egyetlen reménysugár Putnam szerint az lehet, hogy hosszú távon mégiscsak kialakulhatnak erős és jól működő közösségek etnikailag sokszínű környezetben. Amerika történelme ezt látszik igazolni: a bevándorlók eleinte bizalmatlanok, de hosszabb együttélés után erősödik a szolidaritás és a tolerancia.

Ehhez azonban hosszú évekre, sőt generációkra van szükség. „Ha Putnamnek igaza van, akkor a bevándorlók számának növekedése az elkövetkező évtizedekben társadalmi viszonyok romlását idézi majd elő, ami sem a bevándorlók, sem az őslakosok számára nem kívánatos” – vonja le a következtetést Leo.

És hiába Putnam kincstári optimizmusa a hosszú távú előnyökkel kapcsolatban, nem kétséges, hogy a bevándorlást visszaszorítani akaró politikusok a derűs, de bizonytalan jövőkép helyett a rövid távú, de biztos hátrányokat idézik majd Putnam kutatásából.