Az ismert angol környezetvédő szerint a klímaváltozásnak legkönnyebben a túlnépesedés megállításával lehet elejét venni. Minél kevesebb az ember, annál kisebb a környezetszennyezés.

„Chris Rapley meggyőződése szerint egyértelmű összefüggés van az emberi légszennyezés és az elmúlt évtizedekben tapasztalt klímaváltozás között. De nem ez az egyetlen meggyőződése, amely minden bizonnyal megijeszti a globális felmelegedésben kételkedőket” – olvassuk a Telegraphban.

Chris Rapley, a londoni Science Museum új igazgatója korábban a Brit Antarktisz Kutatás, az ózonlyukat 1980-ban felfedező csoport vezetője volt. Rapley tudományos körökben a globális felmelegedéssel kapcsolatos szokatlan nézeteiről ismert. Abban még nincs semmi meglepő, hogy a globális felmelegedést bizonyított tényként kezeli. De az még a környezetvédőket is meglepi, hogy úgy gondolja, az emberiséget és a környezetet ugyanaz a veszély fenyegeti: a túlnépesedés.

A túlnépesedés veszélyeire először Thomas Malthus hívta fel a figyelmet, kétszáz éve. Az angol demográfus elmélete szerint a népesség mértani, az előállított élelmiszer mennyisége viszont számtani sor szerint növekszik. Ez azt jelenti, hogy míg az emberek száma megnégyszereződik, élelmiszerből csak kétszer annyi lesz. Minél nagyobb mértékben nő a népesség, annál kevesebb lesz az egy főre jutó ennivaló, így az éhínség és az azt szükségszerűen követő társadalmi katasztrófa elkerülhetetlen.

A baljós előrejelzés eddig nem igazolódott be. A 19. század elején kevesebb, mint egymilliárd ember élt a Földön, ma viszont már hat és fél milliárd, malthusi katasztrófa mégsem következett be. Ez annak köszönhető, hogy a termelés sokkal hatékonyabbá vált, mint azt Malthus remélte.

Rapley szerint arra viszont nincs garancia, hogy továbbra is sikerül elkerülni a globális nyomort. A szegény országokban most is több százmillió ember éhezik. És a túlnépesedés nem csak élelmiszer- és ivóvízhiánnyal, hanem környezeti katasztrófával is fenyeget.

„Ha elfogadjuk a tények által is igazolt állítást, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma komoly környezeti kockázatot jelent, akkor ésszerű olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek csökkentik az egy főre jutó környezetszennyezés mértékét. De az a lehetőség is felvetődik, hogy a népesedést kellene kordában tartani” – írta Rapley egy tavaly megjelent cikkében.

Arra utalt, hogy ha egymilliárddal kevesebb ember élne a Földön, akkor kevesebb, az üvegházhatásért és felmelegedésért felelős gáz kerülne a légtérbe. Vagyis a klímaváltozás ellen felvilágosítással és fogamzásgátlással lehetne a leghatékonyabban fellépni: a népszaporulat csökkentése sokkal olcsóbb megoldás, mint atomerőműveket építeni, felhasználni a szél- és napenergiát, vagy energiatakarékosabb autókat gyártani.

Rapley tisztában is van vele, hogy nem mindenki ért egyet az általa javasolt megoldással. Elsődleges célja nem is a meggyőzés, hanem a globális felmelegedés megoldásáról szóló érdemi vita kezdeményezése.

Nem kétséges, hogy Rapley célja valóra válik, és javaslatai még a zöldek táborán belül is heves vitát váltanak ki. Talán olyan bírálója is akad majd, aki egyenesen Sztálin elvtárshoz hasonlítja az angol környezetvédőt. A szovjet diktátor egyszer azt mondta, hogy „a halál megoldja a problémákat: nincs ember, nincs probléma”.

Hozzászólás

„A baljós előrejelzés eddig nem igazolódott be."

Ez az állítás így nem igaz. Robert Thomas Malthus ciklikus modellje elég jól leírta az ipari forradalom előtti civilizációk dinamikáját. Sőt, ez olyan jól sikerült, hogy elmélete megtermékenyítőleg hatott a szelekciós elven alapuló biológiai evolúciós teóriára. Malthus a mai populációbiológia egyik előfutárának számít. A zsákmány- és zsákmányoló népességek (prédák és predátorok) közötti számszerű viszony leírása a malthusi elmélet általánosításának tekinthető.
Malthus nem állította, hogy elmélete minden körülmények között érvényes. Sőt gondolatmenetének logikai kiindulópontja egy olyan eset volt, amelyben a népesség száma nem ciklikusan változott. Az példa az észak-amerikai gyarmatok voltak, melyek népessége hatványozódva növekedett. Malthus azt ismerte föl, hogy egyrészt ez az eset másutt is bekövetkeznék, ha elegendő föld állna rendelkezésre, másrészt pedig az emberi közösségek képesek olyan viselkedési mintákat kialakítani (ne féljünk kimondani: tagjaikra kényszeríteni), amelyek a népesedési ciklust tompítják, ha éppen meg nem szüntetik (megelőző fékek - preventiv checks).

El kel ismerni, amikor a Tanulmány a népesedésről végső változata megjelent, akkor a Malthus által előre jelzett ciklikusság - Észak-Nyugat-Európában legalábbis - már nem működött, miközben sem a termőföld nem lett kevésbé szűkös, sem a ciklikusság megelőző fékjét biztosító családépítési mintázat nem terjedt el a más viselkedési minták rovására. Mi is történt?

A ciklikusságot elnyomta valami. A szűkösség enyhült, s a továbbiakban nem a születések és halálozások ingadozásában, hanem az emberek fizikumának változásában mutatkozott meg. Magyarán: azok, akik a szűkös viszonyok között, éhség, betegség, ellenségeskedés miatt meghaltak, azok attól kezdve satnya testben bár, de tovább éltek. Ez tette lehetővé azt, amit demográfiai átmenetnek nevezünk. De mitől is enyhült a szűkösség?

A szűkösség enyhülésének oka az agrotechnika fejlődése, az ipari forradalom, a szállítási költségek csökkenése - vágják szokásosan a kérdésre a választ. ez részben igaz is, de méltatlanul fölértékel, és veszélyesen elföd valamit.

Túlzottan fölértékeli az emberi találékonyságot. Mintha a gőzgép föltalálása és tökéletesítése, s ennek minden következménye tette volna lehetővé a népesség attól kezdve sokáig gyorsuló ütemű növekedését. Elfödi viszont azt, hogy az emberi találékonyság mit is valósított meg. A fosszilis energiahordozók általános fölhasználását - s nem kétséges, hogy azóta is ez az alapkő, amelyen anyagi kultúránk nyugszik.

Régen az embernek egy év alatt annyi energiaforrás állt rendelkezésére, amennyit a tenyészidőszak alatt érkező napsugárzásból különböző módokon hasznosítani tudott. A fosszilis energiahordozók fölhasználása azt jelenti, hogy az ember a korábbi évek, mit évek, földtörténeti korszakok napenergiáját is bevonta a termelésbe. Egy év alatt nem csak egy, hanem százezeregy, vagy egymillióegy, de talán nem tízmillióegy korábbi tenyészidőszak napsütését hasznosítja. Tehát a találékony ember - képletesen szólva - egy nagy éléskamra kulcsát találta meg, ahová azonban a készleteket nem ő halmozta föl, azok keletkezéséhez nem sok köze van. De ha tetszik, fogalmazhatunk politikailag kevésbé korrekt, mondhatni brutális módon: Teleki Pált parafrazeálva: élelmes hullarablók lettünk, korábbi évmilliók élőlénymaradványainak elgázosítói. Adódik néhány kínos kérdés. Ha hullarablás, akkor lehet, hogy erkölcsileg helytelen? Ha esetleg az, akkor miként lehet, hogy a kérdést érdektelenség övezi? S végül, reagálva a cikk egy másik állítására, vajon igaz-e, hogy „a klímaváltozás ellen felvilágosítással és fogamzásgátlással lehetne a leghatékonyabban fellépni"?

Az első kérdésre nem tudom a választ. Ha az optimistáknak lesz igazuk, s a választott technológiai úton az emberiség átrágja vagy átvágja magát a bölcsek kövéhez, megvalósítja a majdnem perpetuum mobile-t, akkor ez visszamenőleg is mindent igazolni fog. Ha nem, akkor sem fognak élni már azok, akik utódaikat tévútra vezették. A dilemmákat szépen megfogalmazza Neumann János 1955-ös cikke. De hangsúlyoznunk kell: ma még minden nyitott. Az érdektelenség oka, meglátásom szerint egy félreértés. A különböző létfönntartási rezsimek közös mérlegegyenletét Adam Smith fogalmazta meg, amikor azt írta a „Vizsgálódások ..." első mondataként, hogy „Minden nemzet évi munkája az az alap, amelyből eredetileg az egy éven át felmerülő életszükségleteket és kényelmi igényeket kielégítik ..." Ez triviálisan igaz a szűken vett emberi munkára, függetlenül attól, mekkora kalorikus munka társul hozzá, vagy közgazdaságilag: ez egyaránt igaz az alkalmazott tőke nagyságának különböző szintjei mellett. De csak akkor, ha az állótőke értékelésénél - és ezt a közgazdák hangsúlyozzák is - csak a ma embere számára (beleértve a várakozásokat is) jelentkező költségeket számítom föl. Ha globális értékelést végeznénk, akkor természetesen ma már Smithnek sem szin- diakron szempontból nem volna igaza. Ha nem volna a jelenünket megelőző négyszázmillió év bődületes rezervoárja, akkor az ember fölhalmozási képességei nagyon korlátozottak volnának - gyakorlatilag nem haladták meg az élő erdők korát. Akárhogy is, az érdektelenség természetes, ki szeret állandó lelkiismeretfurdalás közepette élni. A végére maradt az írást kiváltó cikk címének latolgatása. Természetesen kevesebb ember kevesebb gond - a baj nem ezzel van, hanem avval, vajon miként juthatunk el odáig, hogy kevesebben legyünk (a többes szám első személy képletes, hiszen közülünk, akik ezen ma elmélkedünk, aligha fogja valaki is megérni a csökkenést). Miként lehet az emberiség létszámának elapasztását fájdalommentesen megvalósítani? Ma még nagyon keveset tudunk erről. De egyet ne feledjünk. A népességszám kisebbedése egyben - az egymásra következő évjáratok közötti részarányok eltolódása miatt - elöregedés is (hacsak nem jön el végre az életelixír - bár ha a bölcsek kövét megleljük, akkor az elixír már szinte fölösleges). S elöregedve, megvénülve élni, anélkül, hogy a nálunk fiatalabbakra támaszkodhatnánk, bennük reménykedhetnénk - nos ez olyan sors, amit aligha kíván valaki is magának.

Halmos Károly