A brit kormány népszavazás helyett inkább a parlamenttel ratifikáltatná az EU reformtervezetét. Vagyis nem nyilvános vitában cáfolná meg az EU-szkeptikusok érveit, hanem a szőnyeg alá söpörné a kényes kérdéseket, és ezzel az EU ellenzőit erősítené.
„A britek 20-40 százaléka rossz véleménnyel van az Európai Unióról, és szeretné, ha Nagy-Britannia kilépne a szervezetből. A többség azonban elfogadja az Uniót: nem fél tőle, de nem is nagyon lelkesedik érte, inkább csak közönyös. A kormány az Unióval kapcsolatos érdektelenségre hivatkozva nem akar népszavazást kiírni a júniusban elfogadott európai uniós reformegyezményről” – olvassuk a Guardian hétvégi mellékletének szerkesztőségi cikkét.
A brit kormány szeretné elkerülni, hogy a nemrég elfogadott reformegyezmény a francia és holland népszavazáson elbukott európai alkotmány sorsára jusson. Ezért ahelyett, hogy népszavazást írna ki, inkább azt szeretné, ha a parlament ratifikálná a megállapodást.
Gordon Brown miniszterelnök egyebek között azzal érvel, hogy az egyezmény nem tartalmaz olyan fontos és súlyos reformokat, mint az alkotmánytervezet, ezért elég, ha a parlamenti többség megszavazza. A konzervatívok és a liberálisok nem értenek egyet a miniszterelnökkel, és népszavazás kiírását szorgalmazzák. Ők úgy vélik, hogy a reformtervezet az elbukott alkotmánytervezethez hasonlóan fontos változásokról szól, és hozzáteszik, hogy javaslatuk a politikával kapcsolatos bizalom visszaállítását szolgálhatja.
A Guardian szerkesztői egyetértenek azzal, hogy a reformegyezmény az elvetélt alkotmány legtöbb elemét tartalmazza, és ezért mérföldkő az integrációs folyamatban, amelynek során a szabadkereskedelmi társulás politikai közösséggé alakul.
„Ehhez az átalakuláshoz mindenképpen az emberek jóváhagyására van szükség. Népszavazás nélkül milyen legitimitása is lehetne a reformtervezetnek? – érvelnek a referendum kiírása mellett.
Gordon Brown óvatossága persze érthető, hiszen óriási politikai presztízsveszteséget jelentene, ha ügydöntő népszavazást írnának ki, és az integrációt erősítő reformok ellenzői kerülnének többségbe.
De annak is súlyos politikai következményei lesznek, ha a parlament dönt. Ha a kormány tagjai nem bocsátkoznak nyilvános vitába, és az Uniót ellenzők érveit nem cáfolják, akkor az EU-szkeptikusok malmára hajtják a vizet. „Ez a gyáva és veszélyes hozzáállás azt segíti elő, hogy az EU ellenzőinek véleménye uralja a vitát.”
Az Unióval kapcsolatos félelmek – a nemzeti szuverenitás és a nemzeti azonosság elvesztésével kapcsolatos aggodalmak – könnyen cáfolhatók lennének. Azzal viszont, hogy megpróbálják a szőnyeg alá söpörni a kérdéseket, és pusztán apró technikai kiigazításnak beállítani a reformokat, hozzájárulnak a félelmekhez. Egy sikeres népszavazás az integráció híveinek táborát növelné, így viszont csak a szkeptikusok érzik megerősítve legsötétebb gyanújukat.
„Az Unióval kapcsolatos félelmek nem múlnak el maguktól. Az összeesküvés-elméletek terjedéséért a nyilvános vitától ódzkodó brit politikusok is felelősek.”