Negyven évvel Che Guevara halála után híres fényképe ma is megdobogtatja a romantikus baloldali ifjak szívét, de pólók, táskák és kulcstartók díszítőelemének sem utolsó. Kinek romantikus hős volt, kinek fanatikus gyilkos.
„Che mártír forradalmárból pophírességgé lényegült át, és mint ilyen, negyven év elteltével is hódít. A londoni Victoria and Albert Museum tavaly kiállítást rendezett Alberto Díaz Korda híres Guevara-fotójának történetéről, és több mint harminc országból gyűjtött össze tárgyakat. Szerepelt a fénykép Madonna lemezborítóján, Gaultier napszemüveg-hirdetésében, graffitti lett belőle Betlehemben, tüntettek alatta mindenütt, Palesztínától Mexikóig” – írja Isabel Hilton a The New Statesmanben.
A híres kép eredetijét Korda (eredeti nevén Gutierrez) 1960-ban készítette, de csak Guevara halála után, 1967-ben figyelt fel rá Feltrinelli, a szélsőbaloldali olasz kiadó, aki éppen megjelentetni készült Che naplóját. Hilton jellemzőnek tartja, hogy ez a felvétel hamisítás révén vált világszerte jelképpé. Mint Don Honeyman, a híres amerikai fényképész egy évvel később felfedezte, az olasz plakátkészítők megnyújtották a fotót, s ettől lett oly aszkétikus és kifejező az arc – Guevara valójában nem volt sovány.
A Londoni Independent két ellentétes véleményt közöl Che Guevaráról az évfordulón. George Galloway radikális baloldali brit parlamenti képviselő úgy látja, hogy Guevara öröksége ma is él. Galloway régóta a baloldal fenegyereke. Munkáspárti képviselő korában Szaddám Huszein iraki diktátor támogatója volt, és a (nem teljesen megbízható) zsákmányolt iraki titkos domumentumok alapján abba a gyanúba keveredett, hogy anyagi juttatást is kapott a bagdadi rezsimtől. Mint írja, Guevara nem másokat küldött a halálba, hanem maga ment elöl, továbbá emlékeztet rá, hogy az argentin orvos a biztos polgári jólétet hagyta ott a fegyveres felszabadító harc kedvéért, és saját elmondása szerint korántsem a gyűlölet, hanem a szeretet vezette. Olyannyira, hogy a kubai miniszterséget is odahagyta, hogy előbb Kongóban, majd Bolíviában próbálja meg kivívni a szabadságot. Amíg észak-amerikai utasításra meg nem ölték. A mai baloldali latin-amerikai rezsimek pedig jól tennék, ha nem riadnának vissza a forradalmi kényszertől, ahogyan Guevera sem félt kemény eszközöket alkalmazni. Különben úgy járhatnak, mint a katonai puccsal megbuktatott és meggyilkolt Allende baloldali chilei elnök.
Az ellenpólust szintén egy baloldali képviseli. Johann Hari publicista elismeri, hogy Guevarát a pampák népének szenvedése indította el a lázadás útján. De az emberek felszabadításának olyan eszközét választotta, amely még nagyobb elnyomással jár. Amikor a lázadók elfoglalták Havannát, Guevarára bízták a bukott rendszer funkcionáriusai feletti bíráskodást, s ő néhány perces tárgyalásokon, egyszemélyben, sorban hozta a halálos ítéleteket. Amikor a Szovjetunió a világháborút elkerülendő, kivonta rakétáit Kubából, Guevara árulásról beszélt. Mert ö még azt is a legkomolyabb formában javasolta az oroszoknak, hogy kubai területről lőjenek ki nukleáris rakétákat az amerikai nagyvárosokra, a kubaiak ugyanis boldogan halnának meg az imperializmus pusztulásáért. Az oroszokból kiábránduló Che ezután Kína és Észak-Korea híve lett, és nem zavartatta magát attól, hogy Mao Kínájában hetvenmillió embert öltek meg a rendszer konszolidálása céljából. Ha Guevara mai dicsőítői őszinték lennének, azt kellene zászlajukra írniuk, hogy az egész világon vezessék be az észak-koreai rendszert, és egyben robbantsák ki az egész Földre kiterjedő atomháborút, hadd pusztuljon az imperializmus.