Miért veszíti el sok, egyébként magabiztos nő a józan eszét, amikor gyereke születik? Miért válnak a sikeres nők az anyasági őrület áldozatává?

Judith Warner a legnagyobb női életmód-magazinokban, így az Elle-ben publikál. Egyebek között a politika nőket érintő vonatkozásairól.

2004-ben a Demokrata Párt elnökjelölő előválasztása után Howard Deannel, a Kerryvel szemben alulmaradt jelölttel könyvet írt arról, hogyan tudnák a demokraták visszahódítani Amerikát. Eddigi legolvasottabb műve egy Hillary Clinton-életrajz volt.

Warner hosszabb időt töltött Franciaországban, itt született mindkét gyermeke. Az Egyesült Államokba visszatérve megdöbbenve tapasztalta, hogy az anyaság kultúrája a két országban ég és föld.

Megpróbált utánajárni a dolognak. Interjút készített 150 sorstársával. Ezen alapul új könyve, a Kész őrület, avagy anyaság a szorongás korában.

A kutatás igazolta várakozásait. Az amerikai anyukák állandóan kimerültek, stresszben és szorongásban élnek. Sokan rózsaszín és világoskék ruhákba öltöznek, bébiételt esznek és két lábon járó, nonstop gyerekműsort sugárzó tévékészülékekké válnak. Életük minden egyes percét a tökéletes gyermeknevelésnek szentelik, és közben észrevétlenül meghibbannak.

Az anyasági őrület fő oka Warner szerint az, hogy a hatvanas években született nők az egyenjogúság szellemében nőttek fel. Koedukált osztályokban tanulhattak, hozzászoktak, hogy ugyanolyan teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a fiúknak.

A megkérdezettek közül többen magas beosztásban dolgoztak. A nagy elvárások miatt mindenben a tökéletességre törekszenek.

Anyaként is. Már terhesen Mozartot hallgatnak, mert állítólag jót tesz a babának. Aztán edzésről szolfézsra, szolfézsról lovagolni, majd a nap végén nyelvórára cipelik a gyereket.

A tökéletesség igézetében élő anyák azért kerülnek lehetetlen helyzetbe, mert az állam nem segít a nyugodt gyermeknevelés feltételeinek megteremtésében.

Warner kívánságlistát állított össze. Megfizethető, jó minőségű gyermekfelügyeletet kellene biztosítani; családbarát munkahelyekre volna szükség; be kéne vezetni az anyasági pótlékot.

A könyv nagy port vert fel. A Newsweek címlapsztoriként hozta a főbb tanulságokat összefoglaló cikket. Az Elle kivonatot közölt a műből, a New York Times Valentin-napi szerkesztőségi cikkét bízta Warnerre. A szerző több talk-show vendégeként is beszélt a könyvében megfogalmazott problémáról.

Egymást követték a különböző hangvételű recenziók, természetesen a kritikák sem maradtak el.

A New York Times kritikusa, Judith Shulevitz sok mindenben egyetért Warnerrel, de úgy véli, az írónő sokszor eltúlozza állításait, és nem végzett elég alapos kutatómunkát. Az anyasági pótlék bevezetése például Svédországban éppen gyengítette a házassági köteléket. A válások száma Európában, ahol az anyák több szociális juttatást kapnak, sokkal nagyobb, mint az Egyesült Államokban.

A keresztény Ladies Against Feminism online folyóiratban megjelent írásában bizonyos Chancey asszony annak a véleményének ad hangot, hogy a szuperanya-jelenségben az anyagiasság elhatalmasodása a ludas. Mrs. Chancey megoldása: "Tegyük, amit az Úr mond, éljünk egyszerűen, ahogy az Evangélium tanítja - ne magányos farkas és szuperanya módjára, hanem úgy, mint az emberi lények, akik egymással is törődnek."

Peg Tyre a Newsweek-ben megjelent cikkében Muffy Mead-Ferro Egy laza anya vallomásai című könyvét idézi.

A laza anya immunis az anyasági őrülettel szemben. Különórák helyett hagyja, hogy a kicsi a kertben homokozzon. Persze előfordulhat, hogy gyereke aztán nem a legjobb egyetemen kap ösztöndíjat.

Mead-Ferro mégis azt hiszi, hogy így tesz jót vele. Mert elkényeztetett, törtető okostojás helyett önálló, másokra odafigyelő, a csalódásokkal is megbirkózó ember lesz belőle.