Angliában egyre többen vásárolnak kiegészítő egészségbiztosítást. Elsősorban az állami egészségügy hosszú várólistáit akarják megkerülni. De azt kevesen tudják, hogy a magánbiztosítók a krónikus és halálos betegségek kezelési költségeit nem állják.

„A brit állami egészségügyi rendszerről (NHS) nem a milliárdos fejlesztések és a jó szándékú és elhivatott orvosok és nővérek, hanem sokkal inkább a problémák – a baktériumfertőzések, a koedukált kórtermek, piszkos mellékhelyiségek, a halál és a méltatlan körülmények jutnak eszünkbe. A magánbiztosítók ajánlatai nagyon kecsegtetők: nincsenek várólisták, az orvosok nyugodtak, a vizsgálatok eredményeit azonnal kiemelik, mindenki saját, naponta többször kitakarított fürdőszobát kap, még virágot is tesznek a kórteremben az asztalra, a látogatókat pedig borral kínálják” – írja Alice Thomson. A magán-egészségbiztosítás hiányosságait ecsetelő cikk nem egy baloldali lapban jelent meg, hanem a hagyományosan konzervatív-piacpárti Telegraphban.

Nagy-Britanniában a negyvenes évek végén hozták létre a mindenkinek alanyi jogon járó állami egészségbiztosítást. Az állami egészségbiztosítás mellé azonban egyre többen vásárolnak kiegészítő magánbiztosítást, amely lehetővé teszi, hogy egyebek között soron kívüli ellátást és saját kórházi szobát kapjanak. „Az állami egészségügyben felvetődő problémák sokakat arra késztetnek, hogy akár lakásuk elzálogosítása árán is magánbiztosítást vásároljanak. Az elmúlt hat évben összesen több mint egymillióan kötöttek kiegészítő egészségbiztosítást.”

A várakozás nélküli vizsgálatok és a külön szoba, a barátságos nővérek és a patyolat tiszta mellékhelyiségek valóban csábítóak, de vajon minden szempontból jobb a kiegészítő magánbiztosítás, mint az állami?

Thomson a saját bőrén tapasztalta, hogy nem feltétlenül. Hosszú évek óta fizeti a magánbiztosítást, a szolgáltatást viszont alig vette igénybe. Amikor a kisfia arcán egy kis duzzanatot fedezett fel, és a csomót kivizsgálták, kiderült, hogy az elváltozás jóindulatú, de néhány havonta ellenőriztetni kell. A magánbiztosító nemrég levélben közölte velük, hogy a gyerek betegsége krónikusnak minősül, így a kezelés költségeit a továbbiakban nem fedezik.

Az eset arra késztette Thomsont, hogy utánanézzen, pontosan mit is fedez a kiegészítő biztosítás. „Nem is gondoltam volna, hogy milyen kevés dolgot. Többek között nem téríti a krónikus betegségek – az asztma, a demencia, a reuma, a Parkinson-kór – kezelésének költségeit. A magánbiztosítás a szerződés előtt létrejött betegségekre természetesen nem terjed ki. De az újonnan kialakult cukorbetegség esetén is csak az első néhány kezelést állják – az esetek többségében ugyanez vonatkozik a daganatos megbetegedésekre. A rákos megbetegedések közül eleve csak azok esetében állják a cechet, akiknél remény van a gyógyulásra – a halálos betegeket azzal utasítják el, hogy rajtuk már úgysem lehet segíteni. „Néhány biztosító azért is megtagadhatja a segítséget például egy hererákos betegtől, mert az a szerződéskötéskor nem említette meg, hogy a nagynénjének mellrákja volt.” Ezeket a kitételeket persze általában csak a kisbetűs szerződési feltételek említik.

Mindazonáltal Thomson nem állítja, hogy a kiegészítő magánbiztosítás kidobott pénz. De tudomásul kell venni, hogy a magánbiztosítók profitorientált cégek. „Ellentétben az állami egészségügyi alkalmazottakkal, ők elsősorban nem életet akarnak menteni, hanem profitot szeretnének termelni.” A magánbiztosítás a kisebb bajok esetén nagyon jól jön: gyors és kényelmes ellátást biztosít. Ha viszont nagy a baj, akkor nem lehet rá számítani. Az igazán súlyos betegségek költségeit az állami egészségbiztosítás fedezi. „A krónikus és halálos betegségben szenvedőket a kevésbé tiszta állami egészségügy koedukált kórtermeiben kezelik. De itt legalább kezelik őket.”

„Ezért fontos, hogy Nagy-Britannia soha ne vezessen be amerikai mintára tisztán magánbiztosítókon alapuló rendszert. A választók – nagyon bölcsen – egészségüket nem szívesen bízzák a piacra. Ami viszont nem jelenti azt, hogy az állami egészségügy ne szorulna reformokra. De nem a magánbiztosítás a megoldás. A privatizáció viszont jó lehet a kórházak tekintetében: így a nemzeti egészségbiztosító a magánkézben lévő kórházakkal köthetne szerződést.”