A hitleri Németország jóléti állam volt. Főként ebből táplálkozott a náci rezsim népszerűsége. A pénzügyi források: a meghódított országok és különösen a zsidók kifosztása.

"Újságíró is vagyok, néhány évig a Berliner Zeitung véleményrovatát szerkesztettem - nyilatkozta Götz Aly. - Az egyik nagy téma akkoriban a hajdani kényszermunkásoknak fizetendő kártérítés volt. Kezdettől fogva zavart, hogy egyoldalúan a bankokra, a biztosítótársaságokra stb. akarják hárítani a felelősséget. A lap olvasói jórészt a megszűnt SED (Német Szocialista Egységpárt) környezetéből kerültek ki, akik történelmi igazságérzettől eltelve, minden bűnért 'a tőkét' akarták elmarasztalni. Egy vezércikkemben kifejtettem, hogy a német nyugdíjpénztárak is hasznot húztak a kényszermunkából, és felvetettem a kérdést: mi lenne, ha a német nyugdíjasok öt évig lemondanának járandóságuk három százalékáról a kártérítési alap javára. Másnap a szerkesztőségi titkárnők megtapasztalták az újnémet népközösség lázadását. Akkor azt mondtam magamban: Na várjatok csak!"

Évekig tartott, amíg beváltotta a fenyegetést. Götz Aly ugyanis profi történész. Kiterjedt forráskutatáson alapuló könyvei tették a holokauszt-kutatás egyik vezető szaktekintélyévé.

Christian Gerlachhal közösen írt monográfiája - Az utolsó fejezet: A magyar zsidók legyilkolása 1944-1945 - kihívás a hazai kutatók számára. (Fordítását a Noran kiadó készül megjelentetni.)

Aly és Gerlach eddig feltáratlan német forrásokból merítve azt állítják, hogy a háborúnak ebben az időszakában a németek nem voltak felkészülve a magyarországi zsidók tömegeinek deportálására és kiirtására. Egy magyar rádiós újságírónak, Bedő Ivánnak 2002-ben adott nyilatkozatában Götz Aly úgy fogalmaz, hogy a németeket meglepte a buzgó magyar közreműködésnek köszönhető siker.

Már a magyar holokausztról szóló könyvben is fontos magyarázó tényező - mind a német politika mozgatórugóit, mind a magyar hatóságok és lakosság közreműködését illetően - a gazdasági motívum.

Új könyvére készülve Aly nyomon követte a náci gazdasági funkcionáriusok tevékenységét az egész megszállt Európában. Pénzügyminisztériumok és bankok iratait tanulmányozta, bár némely pénzintézet, például a Magyar Nemzeti Bank, Aly orrára csapta az irattár ajtaját.

Az eredmény egy négyszázötven oldalas könyv, tele okmányokkal és lábjegyzetekkel: Hitler népállama: Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus - így, különírva. Aly nem véletlenül használja a náci pártnyelv olyan kifejezéseit, mint "népállam" (Volksstaat) vagy a "népközösség" (Volksgemeinschaft).

Arról nem szól a fáma, hogy mit gondolnak a SED hajdani hívei. A könyv nem a nagyközönségnek szól. De az újságok március óta sokat foglalkoznak vele, mondanivalóját bárki megismerheti. A Spiegel angol nyelvű változatában megjelent recenzió révén a németül nem olvasók is tájékozódhatnak.

A máig működő szociális ellátási formák és adókedvezmények jelentős részét a nácik vezették be. Egyszer sem emelték a munkásokat terhelő adókat, miközben a vállalkozók terhei folyvást növekedtek a háború során.

Egészen a háború végéig egyetlen németnek sem kellett éheznie. A katonákat és családjukat kényeztették. Kétszer annyi zsoldot és a családi juttatást kaptak, mint a brit és az amerikai katonák.

A könyv részletesen leírja azt az egész Európára kiterjedő pénzmosási rendszert, amelynek révén a megszállt országok és különösen a zsidók elrabolt javaiból finanszírozták a náci jóléti államot.

Kihívó tézisek, erős reakciók. A nagy társadalomtörténész, Hans-Ulrich Wehler "szűklátókörű materializmussal" vádolja Alyt. Ő azzal vág vissza, hogy éppen Wehler mutatta ki meggyőző módon: a németek túlnyomó többsége nem volt aktív antiszemita. Akkor hogyan sikerülhetett a náciknak újra és újra mozgósítaniuk az embereket? Megvették őket. Volt miből!

A küzdelem gazdaságtörténeti szakkérdések körül is folyik, s Aly ebben sem látszik alulmaradni. De az újságíró-történész nem éri be ezzel. A mai német politika nagy kérdései felé tereli a vitát.

"Tézisem azért olyan kellemetlen - írja -, mert a nemzetiszocialista adó- és szociálpolitikában felismertem a baloldali szociáldemokrata mintát."

Még provokatívabban fogalmazva: "A Schröder-Fischer kormány előtt az a történelmi feladat áll, hogy lassan búcsút vegyen a népközösségtől."