A tudósok többsége évtizedek óta úgy véli, hogy a halálbüntetés fölösleges kegyetlenkedés. Újabban számos kutató jutott arra az eredményre, hogy elrettentő eszköz, amely életeket ment. De nem mindenki hisz nekik.

„Aki azon az alapon ellenzi a halálbüntetést, hogy emberi életet nem szabad elvenni, annak számolnia kell vele, hogy a halálbüntetés eltörlésével csökkenhet az életek védelmének esélye” – idéz egy kutatási összefoglalóból Adam Liptak, a New York Times magyar származású jogi szakírója.

Liptak (akinek édesapját, Lipták Bélát a dunai vízlépcsőrendszer körüli vitákból is ismerheti a magyar közönség) több tucat tanulmány ismeretében megállapítja, hogy a tudósok számszerű összefüggést mutatnak ki a végrehajtott halálos ítéletek száma és a gyilkosságok gyakorisága között. Átlagban minden egyes kivégzés legalább három, legfeljebb tizennyolc gyilkosságot akadályoz meg. Az adatok eltérése részben a helyi sajátosságokkal magyarázható. Texasban, és az USA más olyan tagállamaiban, ahol aránylag gyakori a kivégzés és aránylag gyorsan bekövetkezik, nagyobb elrettentő hatást mérnek a kutatók, mint másutt.

Az egyik kutatás azt vetette össze, hogyan változtak húsz éven át több mint háromezer megye kivégzési és gyilkossági adatai, és kimutatta, hogy van összefüggés. Nem egy kutató nyilatkozik úgy az újságírónak, hogy személy szerint ellenzi a halálbüntetést, de kénytelen hinni saját kutatásainak, amelyek azt bizonyítják, hogy a több kivégzés többször kevesebb gyilkosságot eredményez.

A múlt század hetvenes éveinek elején a Legfelsőbb Bíróság négy évre felfüggesztette a halálos ítéletek végrehajtását, hogy megvizsgálhassa, alkotmányosan indokolható-e az elítéltek kivégzése. És 1976-ban arra a következtetésre jutott, hogy bár a tudományos bizonyítékok nem teljesen meggyőzőek, elegendő adat vall arra, hogy a halálos ítéletnek van elrettentő hatása.

Most éppen újra vizsgálódik a Legfelsőbb Bíróság, de ennél szűkebb témakörben: azt elemzi, vajon a halálos ítéletek végrehajtásának módja, a halálos injekció nem okoz-e indokolhatatlan szenvedést.

Az új kutatási eredményeket sokan mély szkepszissel fogadták. Mindenekelőtt azért, mert a kivégzések száma olyan alacsony, hogy hatásukat nem lehet megbízhatóan elválasztani más társadalmi tényezők hatásától, például a bűnözés jellemzőinek változásától. Országszerte évi hatvan kivégzés adataiból merész dolog messze ható következtetéseket leszűrni. A másik kifogás úgy szól, hogy Kanadában nincs halálbüntetés, a gyilkosságok számát jelző görbe azonban évtizedek óta párhuzamos az Egyesült Államokéval.

Gary Becker, az 1992-es közgazdasági Nobel-díj kitüntetettje elismeri, hogy pillanatnyilag nincs elég empirikus bizonyíték ahhoz, hogy a halálbüntetés elrettentő hatását számszerűsíteni lehessen. De hogy valamilyen elrettentő hatás van, azt szerinte a statisztikák meggyőzően bizonyítják.