Az orosz választópolgár, akárcsak a régi szép időkben, konformista, és jól belakmározik a választási büfében. Ez az egyik vélemény. A másik szerint az emberek öntudatosan szavaztak az orosz államiság megszilárdítására.

„1937 óta, amikor először választottak Legfelsőbb Tanácsot, a szavazóhelyiségek mellett mindig is ritka csemegéket kínáltak az elmaradhatatlan választási büfék” – írja Georgij Bovt politikai elemző a Moscow Timesban.

A sztálini időkben az emberek részben nyilván félelemből járultak az urnákhoz, de elsősorban mégis az alkalmazkodás vágya hajtotta őket. Borisz Jelcin elnökségének idején tovább működtek a büfék, s akkor lehetett csalogató szerepük is, mert volt érvényességi küszöb. Ha kevesen mennek el, érvénytelen lett volna a választás. Most eltörölték ezt a küszöböt. A büfék csupán a régi jó ünnepi légkört voltak hivatva előállítani.

Bovt szerint Putyin leköszönő elnök Egységes Oroszország nevű pártjával csak egy jól szervezett nacionalista párt vehette volna fel a versenyt. A nyugatbarát pártok rosszul szervezettek és eszmeileg is gyöngék. Nem az országszerte tapasztalható választási csalások miatt vesztettek.

Az állampolgárokat érdekes módon nem zavarják a választási visszaélések. Egy friss közvélemény-kutatás szerint fontosnak tartják ugyan a választás tisztaságát, de egyúttal a csalást is természetesnek tekintik. Legalább is Oroszországban. Most is azzal az érzéssel járultak az urnákhoz – és a büfékhez –, hogy a kormány ünnepi rendezvényén vesznek részt. És nem tévedtek.

A kormánypárti Izvesztyija hasábjain Alekszandr Cipko politológus azt fejtegeti, hogy Putyin nyolcéves elnöksége alatt Oroszország helyreállította a közrendet, az állam tekintélyét, területi egységét, eltávolította az állam és a gazdaság irányítói posztjairól az élősködő oligarchákat, és főképpen meghiúsította a Nyugatnak azt a törekvését, hogy az ezeréves(?) Oroszországot a maga tartományává alacsonyítsa le. E sok, nehéz feladat egyidejű végrehajtása miatt „oly nagy a kézi vezérlés súlya az ország életében”.

A választók kilencven százaléka a „nemzeti irányultságú” pártokra szavazott, a nyugatbarát pártok összesen három százalékot kaptak. Ebbe persze a Nyugat nem nyugszik bele, és ezért vonja kétségbe a választások tisztaságát.

De a nyugatbarát pártokat elutasító orosz választó korántsem az emberi jogok és a szabadság ellen foglal állást. Sőt, éppen azok kaptak tőle rossz jegyet, akik a múltban megpróbálták őt megfosztani az önnön sorsa fölötti rendelkezéstől. A Nyugat ugyanis mindig csak olyan oroszországi demokráciát támogatott, amely a történelmi Oroszország szétrombolásának és az orosz államiság aláaknázásának szabadságát nyitotta volna meg.

„Kétségtelen, hogy a törvényhozási választások idején igénybe vették az állami erőforrásokat” – írja Cipko. „De meg kell érteni, hogy a mi valójában nagyon is szabad országunkban az emberek a hatalomnak csakis azokat az erőfeszítéseit támogatják, amelyeket maguk is elvárnak tőle, amelyek megfelelnek hosszú távú érdekeiknek.”

Más demokráciákban az szokott gondot okozni, hogy a választók csak rövid távú érdekeik szerint szavaznak, a hosszú távúak rovására. Oroszország a jelek szerint ezen már túl van.