Minden korábbi tudós elmélet ellenére a pletykát kárhoztató ősi paraszti bölcsességnek lett igaza. Kiderült, hogy az ember még a saját tapasztalatával szemben is képes hitelt adni a pletykának, akár igaz, akár nem.

„Mindmostanáig rendíthetetlen pletykapárti voltam. Üdvözöltem az elméletet, hogy a nyelv a pletyka kedvéért fejlődött ki. Megtapsoltam a kutatókat, akik szerint a pletyka volt az az evolúciós ugrás, amely képessé tette az embert a békés, nagycsoportos együttlétre, az erkölcsi kódok, a civilizációk létrehozására, és végső soron a színes bulvárlapok előállítására. De talán túl nagyra sikerült az a bizonyos ugrás” – írja a New York Times tudományos rovatában John Tierney.

Evolúcióval foglalkozó német és osztrák biológusok új megközelítésben vizsgálták, milyen hatással van az elmúlt évtizedekben agyondicsért pletyka az emberi viselkedésre.

A Metazinban is megírtuk, hogy a tudomány mai (pontosabban 2007 tavaszán érvényes) állása szerint a pletyka az embereknél ugyanazt a szerepet tölti be, mint a testszőrzet kölcsönös tisztogatása az emberszabású majmoknál: a közösséget alkotó egyének közötti kapcsolatot erősíti, és jutalmul serkenti a jó érzést keltő boldogsághormonok termelését.

Robin Dunbar antropológus szerint a nyelv azért alakulhatott ki, mert a pletyka sokkal jobb kapcsolaterősítő eszköz a szőrápolásnál, hiszen egyszerre jóval több egyed léphet kapcsolatba általa. A pletykából az ember megtudhatta továbbá, kiben bízhat, és az önző cselekedetektől visszatartotta a tudat, hogy hamar rossz híre támadhat miatta. Így váltak képessé a nagy embercsoportok a békés együttélésre. Hittük eddig.

A német Max Planck Intézet és a Bécsi Egyetem kutatói 126 diák részvételével azt vizsgálták, mennyire hajlamos az ember megajándékozni másokat. Kiderült, hogy ha nem nagyon ismerik egymást, akkor csak kevéssé. Viszont ha a résztvevők tudomást szereznek egymás viselkedéséről, mindjárt nagyvonalúbbak lesznek. Az emberek nem sajnálják az ajándékot azoktól, akik maguk is nagylelkűek. Igen ám, de ha pletykát keverünk a dologba, mindjárt másként fest minden. Mert akiről rossz pletykát hallunk, attól akkor is megtagadjuk az ajándékot, ha amúgy jólelkűnek ismerjük. És a jó pletyka hallatán azt is megjutalmazzuk, akiről tapasztalatból tudjuk, hogy zsugori. Még abban az esetben is, ha tudjuk, hogy a pletyka terjesztője nem tud az illetőről többet minálunk.

Ralph Sommerfeld, a kísérlet német vezetője szerint az ember evolúciós tulajdonsága, hogy hallomásból ítéljen másokról. Hiszen nagy csoportban nemigen tudjuk a többieket megfigyelni.

Idáig rendben volnánk. A kellemetlen meglepetés abban áll, hogy önnön személyes tapasztalatunknál is jobban hiszünk a pletykának – állapítja meg Tierney szomorúan.