A bocsánatkérések korát éljük. Olyan emberek kérnek bocsánatot a múlt vétkeiért, akik a szóban forgó bűnt nem követték el, és olyanoktól, akik nem szenvedték el. Biztos, hogy nincs ebben némi képmutatás?

„Posztmodern etikánk a jelek szerint megköveteli, hogy ha egyszer valamiről – akármi légyen is az – bebizonyosodik, hogy megtörtént, azért valakinek valakitől bocsánatot kell kérnie” – írja gúnyosan Gorman Beauchamp michigani kultúrtörténet-professzor az American Scholarban.

A katolikus egyház bocsánatot kért, amiért Galileót üldözte (Giordano Bruno megégetéséért nem). A második keresztes háború vandál mellékhatásaiért szintén elnézést kért (az első rombolásait és pusztításait azonban szó nélkül hagyta). Az Egyesült Államok Egyházainak Tanácsa bocsánatot kért az őslakosoktól, amiért az európai bevándorlók elvették a földjeiket (de egy négyzetmétert sem adott vissza).

Tony Blair brit miniszterelnök bocsánatot kért az írektől a burgonyaéhínségért, a franciák mindenkitől az újkori rabszolgaságért. A Fidzsi-szigeteken egy helybéli törzs elnézést kért egy 136 évvel korábban megevett tiszteletes leszármazottaitól. Így kívánta elhárítani az átkot, amely a törzset azóta sújtja. Az amerikai törvényhozás megkövette Hawaii népét, amiért az Egyesült Államok a 19. században támogatott egy helyi puccsot.

„Egyszóval annyi a szörnyű tett a történelemben, hogy nem az a kérdés, hol kezdjük a bocsánatkérést, hanem hogy hol hagyjuk abba. Sok időt, energiát és igazságtalan kipécézést takarítanánk meg, ha egy füst alatt elnézést kérnénk az egész történelemért.”

Beauchamp helyesli, hogy az embertelenségek elszenvedőit kárpótlásban részesítsék. Például a náci táborok és hadiüzemek kényszermunkásait. De azoknak az unokái, akik sohasem tartottak rabot, miért fizessenek az áldozatok unokáinak? Amerikában van olyan követelés, hogy a feketéket kárpótolják a rabszolgasorsért. És mi van a félvérekkel, a negyedvérekkel és a nyolcadvérekkel? Mi van azokkal a fehérekkel, akiknek felmenői nem tartottak rabszolgát? Mi van a bevándorlókkal, akiknek ősei a világ másik végén éltek a rabszolgaság idején? Ők is fizessenek?

A múltat könnyű elítélni. Ezen az alapon minden közepes képességű végzős egyetemi hallgató megvetheti Arisztotelészt, amiért a filozófus híve volt a rabszolgaságnak. Korunk különben sem érdemelte ki egyértelműen a bocsánatkérés jogát. A második világháború után a világ megfogadta, hogy a náci szörnyűségek nem ismétlődhetnek meg. Azóta számos nagy népirtáson vagyunk túl, sőt némelyiken túl sem vagyunk még, és a világ nem lépett, nem lép közbe, vagy ha igen, csak lagymatagon.

Mintha korunk etikai problémáit akarná szemléltetni, Beauchamp sajnálattal, de egyetértőleg idézi Thomas Malthust, aki főművében egyfajta természeti törvénnyel magyarázza, hogy egyesek, az élet lutrijának vesztesei, szükséget szenvednek. A Beauchamp-unokáknak lesz miért bocsánatot kérniük.