Az amerikaiak többsége tapasztalt és hozzáértő elnököt szeretne. Amikor viszont választani kell, inkább arra szavaznak, aki együtt érzőbbnek mutatkozik. Nem a programok megvalósíthatósága, hanem a megnyerő személyiség a fontos.

„Arra a kérdésre, hogy milyen elnököt szeretnének, az amerikaiak többsége úgy válaszol, hogy legyen hozzáértő, tapasztalt, és a fontos ügyekre koncentráló. Épületes és nemes közhelyek, de vajon igazak-e?” – kérdezi Jonah Goldberg konzervatív piacpárti publicista a liberális Los Angeles Timesban.

Az amerikai elnökjelöltségért vetélkedők táborát elnézve Goldberg arra a következtetésre jut, hogy a választók valójában nem sokat törődnek azzal, hogy országuk első embere tapasztalt és hozzáértő legyen. A három esélyes demokrata közül például kettő – Barack Obama és John Edwards – egyáltalán nem számít tapasztalt politikusnak.

Az amerikaiak igazából mintha a politikusok személyiségét tartanák a legfontosabbnak. Hillary Clinton a New Hampshire-i előválasztás során könnyeivel küszködve bizonygatta a kamerák kereszttüzében, hogy az elnökjelöltség számára nemcsak politikai, hanem személyes ügy is. (A hatás nem maradt el: az utolsó pillanatban tetemes hátrányt sikerült ledolgoznia, és győzelmével ismét nyílttá tette a demokrata jelöltségért folyó küzdelmet.)

Barack Obama szintén az érzelmekre hatva igyekszik növelni táborát. A változás és remény politikájának költői jelszavát meghirdetve a megosztó politizálás felszámolását tette meg kampányának központi elemévé. A szónoki tehetségéről méltán híres Obama azt azonban már nem szokta kifejteni, hogy pontosan miben áll majd a változás, miféle reményeket vált valóra, és milyen lesz a megosztottság utáni politika.

John Edwards – Obamához hasonlóan – maga is a két szekértáborra szakadt ország egyesítését ígéri, és – Hillary Clintonnal egyetemben – személyes ügyének tekinti a politikát. Edwards ráadásul a populizmus klasszikus jelszavait, a kisemberek érdekeinek képviseletét, a vagyonukkal és hatalmukkal visszaélők megzabolázását is zászlajára tűzi.

Goldberg a konzervatívokat sem kíméli. Az iowai előválasztáson győztes Mike Huckabee szintén a választók érzelmeire, sőt előítéleteire apellál. Ő is a hétköznapi, bérből és fizetésből élő amerikaiak képviselőjeként igyekszik fellépni a gazdagok és hatalmasok ellenében.

A kormányzás azonban sajnos nem csak abból áll, hogy a többség kedvére teszünk – figyelmeztet Goldberg. A jó politikusnak a tények tükrében népszerűtlen és fájdalmas döntéseket is meg kell hoznia. A politikai feladatok megoldásához a jó szándék nem elég.

„Ön kire bízná a vakbélműtétjét? Egy fásult sebészre, vagy egy rendkívül együttérző vízvezeték-szerelőre?” – teszi fel a költői kérdést Goldberg.

Az emberek többsége bizonyára egy együttérző sebész kése alá feküdne szívesebben, ha már elkerülhetetlen az operáció. A politikusokkal szemben viszont mintha nem azt a követelményt támasztanánk, hogy diagnosztizálják és oldják meg a bajt, hanem hogy hitegessenek és bíztassanak, még ha közben perforál is a vakbelünk.