Lehet, hogy a boldogság belülről fakad, de az emberek boldogság-fokát mégiscsak döntően az határozza meg, hogy hol élnek. A Leicesteri Egyetemen összeállított boldogságtérkép meglepetésekkel is szolgál.
„Mint kiderült, a boldogság szakasztott olyan, mint a kőolaj. Némely országok valósággal dúskálnak benne, másoknak egy csepp sem jutott” – írja Eric Weiner, A boldogság földrajza című most megjelent könyv szerzője a Los Angeles Timesban.
Az amerikai önépítő ipar éjjel-nappal azt sulykolja, hogy változzunk meg így vagy úgy, vegyünk ezt vagy azt, mert attól boldogabbak leszünk. Csakhogy, mint a Leicesteri Egyetem kutatói kimutatták, boldogságunkra – tudományosabban szólva szubjektív jólétünkre – olyan tényezők vannak a legnagyobb hatással, mint a kormányzás minősége, a társadalmi kapcsolatrendszer és bizonyos mértékig a pénz.
Maguk a brit kutatók egyébként nem pontosan ezt a sorrendet állítják fel. Szerintük a boldogságot (ezen az élettel való elégedettséget értik) az egészség, a jólét és az oktatási rendszer határozza meg, éspedig ebben a sorrendben. A boldogság világtérképét összeállító pszichológusok száz különböző felmérés eredményét dolgozták fel, és ezek összesen nyolcvanezer embert érintő empirikus adatokat tartalmaznak.
Weiner úgy foglalja össze az eredményt, hogy nem a földrajz, az éghajlat számít, hanem a nemzeti kultúra. „Némely kultúrák egyszerűen alkalmasabbak boldog állampolgárok előállítására, mint mások.” A demokráciák, a várakozásnak megfelelően, nagyobb boldogság-indexet produkálnak a diktatúráknál, habár nem egyértelmű, hogy melyik az ok és melyik az okozat.
A boldog nemzetek tagjait a többiek iránti bizalom jellemzi. Ebből a szempontból Amerika nem áll éppen jól: félszáz éve még az emberek 58 százaléka bízott a többiekben, a kilencvenes években pedig már csak 35 százaléka. Nem véletlen, hogy a boldogságrangsorban az Egyesült Államok a szerény 23. helyet foglalja el. „Gazdagabbak vagyunk, mint amilyen boldogok.” (Százhetvennyolc ország rangsorában Magyarország a 107.)
Latin-Amerika viszont meglepően jól áll, legalábbis az életszínvonalához és a gyakori politikai válságokhoz képest: a „boldogságtöbblet” alighanem a szoros családi kötelékeknek köszönhető.
A globalizáció, ezen belül a mobiltelefon és az internet mit sem változtatott azon, hogy a boldogság a nemzeti karakterhez kötődik. Igaz, a mobiltelefon-forgalom és az internetes adatforgalom túlnyomó többsége ma is országhatárokon belül zajlik. Egyébként – jegyzi meg Weiner rosszmájúan – azok a szerzők, akik arról cikkeznek, hogy manapság mindegy, hol él az ember, szinte kivétel nélkül a San Francisco és Los Angeles között húzódó nyolcvan kilométeres sávban laknak.
Az angol kutatók boldogságrangsorát Dánia vezeti. Mármost éppen Weiner könyve kapcsán írja Pamela Paul, a New York Times kritikusa, hogy egy friss tudományos közlemény szerint a dánok boldogságának egyik magyarázata az, hogy alacsonyak az elvárásaik. A rangsor vége felé kullogóknak érdemes elgondolkodniuk ezen: az elvárásokat bizonyára könnyebb csökkenteni, mint a társadalmi kapcsolatrendszert magasabb szintre emelni.