Mi is történt 1968 tavaszán valójában? Demokratikus forradalom? Az európai totalitarizmus fellángolása? Német értelmiségiek személyeskedéstől sem mentes vitája negyven évvel a forradalmi tavasz után.

A berlini baloldali napilap, a Tageszeitung két értelmiségit kérdezett arról, hogyan látják negyven év elmúltával az 1968-as tavasz eseményeit (az interjú a signandsight.com jóvoltából angolul is olvasható). Katharina Rutschky írónő és Götz Aly, a provokatív könyveiről és ikonoklaszta nézeteiről nálunk is ismert történész egyaránt aktív résztvevője volt a forradalmi diákmozgalmaknak. Homlokegyenest ellentétes 68-értelmezésük ismeretében ma már nehéz elhinni, de negyven éve még a barikád azonos oldalán álltak.

„Az 1968 februárjában rendezett berlini nemzetközi Vietnam-konferencia fantasztikus esemény volt. Úgy éreztük, hogy miénk a jövő, hogy most már mi jövünk. Csak a német újraegyesítéskor éreztem hasonlót” – nosztalgiázik Rutschky.

Vitapartnere szerint viszont a diáklázadás révén a fiúk a lányok elismerését akarták kivívni. „Akkoriban az egyetemi hallgatók alig negyede volt nő. Egyebek között ez volt az oka a lázadásnak. Ha kiegyensúlyozottabb a nemek aránya, máshogy alakulnak a dolgok. Majomparádé volt az egész. Miközben tombolt a szexuális forradalom, és piacra kerültek a fogamzásgátló tabletták, túl kevés nő járt egyetemre. Már Freud is tudta, hogy a tüntető férfiak sajátos vonzerőre tesznek szert. Mindezt tekintetbe véve 1968 valódi célja a szexuális felszabadítás volt” – emlékezik Aly, akinek az 1968-as eseményeket feldolgozó beszédes című könyve – A mi harcunk, 1968 – bosszús visszatekintés – a közeljövőben jelenik meg Németországban.

Aly nem mulasztja el felhánytorgatni a 68-as diákvezetők egynémely elfogadhatatlan kijelentését. Rudi Dutschke, a tragikus sorsú diákvezér a fiatal német mozgalmárok bibliájának tekintett Diáklázadás című kötetbe írt tanulmányában úgy fogalmazott, hogy ha az ellenállás nem folytatódik azután, hogy Benno Ohnesorgot agyonlőtte egy rendőr, akkor „mi is olyanok leszünk, mint a zsidók”.

Aly szerint 1968-ban az ilyen kijelentések azért nem okoztak általános felzúdulást a baloldali mozgalmárok között, mert a radikális fellépés volt a fő. Ezért lehetett Mao is oly népszerű a diákok körében. Aly nem tagadja, hogy egy ideig ő maga is maoista révületben élt. Pedig ha nem ittasult volna meg a lázadástól, akkor már 1968-ban felismerhette volna a maoizmus rémtetteit. Minden borzalmat megírtak ugyanis, csak éppen a forradalmárok rá sem hederítettek a józan beszámolókra. „A német tömeggyilkosok gyerekei egy másik tömeggyilkos bűvöletében éltek. Én magam is tüntettem Maót ábrázoló transzparenssel a kezemben. 1968 az európai totalitarizmusok és elsősorban a német változat kései hajtása volt.”

Rutschky szerint Aly túloz, és „személyes tapasztalatai alapján általánosít”. Rutschky részt vett ugyan a diákmozgalomban, de nem volt kommunista, és maoista végképp nem. Ezért neki nincs is lelkiismeret-furdalása és szégyellnivalója 1968-cal kapcsolatban. Azt pedig kikéri magának, hogy szociáldemokrata munkás szüleit tömeggyilkosnak nevezzék.

Aly kitart amellett, hogy a diáklázadók döntő többsége középosztálybeli családból származott, és nem szociáldemokrata víziót követtek, hanem egyszerű huligánok voltak, akik a szülői szigor ellen lázadtak. És a náci-ellenes jelszavak mit sem változtattak azon, hogy „68 szellemében volt valami totalitárius. Módszer tekintetében hasonlított az 1933-as mozgalmakra. Akárcsak a náci mozgalmárok, a 68-asok is elítélték, és liberális férgeknek tekintették a komoly reformereket.”

Ami pedig az eredményeket illeti, Aly lakonikusan csak annyit jegyez meg, hogy a 68-as diáklázadás azzal tette a legtöbbet Németországnak, hogy megbukott. „Az úgynevezett 68-asok nem sokat értek el.”

Rutschky viszont kitart amellett, hogy 1968 nem volt hiábavaló. Nem csak céltalan és narcisztikus huligánokról szólt a diáklázadás. „A radikális baloldal minden őrültsége ellenére sikerült életet lehelni a Szövetségi Köztársaságba. Lehet, hogy hamis célokért tüntettünk, de legalább bebizonyítottuk, hogy lehetséges tiltakozni.”