Amerika külföldi kudarcai nyomán sokan vélik úgy, hogy a demokrácia terjesztése helyett jobb volna az érdekekre koncentrálni. Francis Fukuyama kitart mellette, hogy Amerikának érdekében áll és egyúttal erkölcsi kötelessége a demokrácia exportja.
„A következő amerikai elnöktől többre van szükség: a demokrácia és az emberi jogok előmozdításának az eddiginél jobb stratégiájára. És ez nemcsak szükséges, hanem lehetséges is” – olvassuk az ezredforduló sztártudósától, Francis Fukuyamától és szerzőtársától, Michael McFaul stanfordi politológustól a Washington Quarterly hasábjain.
Az elmúlt tíz évben nem nőtt, hanem csökkent a szabadnak minősített országok száma, holott az Egyesült Államok pénzben és emberéletben rekordnagyságú áldozatokat hozott a demokrácia és a szabadság terjesztése érdekében. Felmérések szerint az amerikai bal- és jobboldali választók többsége egyaránt azt szeretné, ha Amerika felhagyna a demokrácia exportjának erőltetésével, és inkább kizárólag akkor avatkozna be külföldön, ha gazdasági vagy biztonsági érdekei úgy kívánják.
Fukuyamáék szerint azonban e célok nem gyengítik egymást. A demokrácia exportja Amerika biztonságát szolgálja. „A tekintélyuralmi nagyhatalmak demokratizálása biztonsági szempontból is fontosnak bizonyult. Nyilvánvaló, hogy a második világháború után a német, az olasz, és a japán diktatúra összeomlásával Amerika biztonsága nőtt.” Fukuyama és McFaul arra is emlékeztet, hogy a demokrácia globális erősítése Amerikának nemcsak érdeke, hanem erkölcsi kötelessége is.
Fukuyama a történelem végének elméletéről ismert világszerte, amely szerint a kommunizmus összeomlásával egyetlen társadalmi rendszer maradt a világtörténelem színpadán mint követhető példa, nevezetesen a liberális demokrácia. A konkurens divatos elmélet szerzője, Samuel Huntington ennél azért több modellt lát a színen, egészen pontosan kettőt: korunkat őszerinte a nyugati civilizáció és a muszlim világ harca jellemzi. Fukuyamáék nem is mennek el szó nélkül emellett. Bírálják Huntingtont, amiért szerinte a demokrácia a nyugati kereszténységben gyökerezik, és nem várható el, hogy más kultúrák a magukévá tegyék. Nem biztos, hogy Huntington aláírná ezt az értelmezést, mindenesetre megkapja rá a meggyőző cáfolatot: Japán, India, Dél-Korea és Tajvan, ahol a demokrácia ért el bizonyos sikereket, mégsem sorolható a nyugati kereszténység bástyái közé.
A demokráciaexport ellenzői egyebek között azzal érvelnek, hogy a gazdasági fejlettség alacsony szintjén a szabadság antidemokratikus erőket hoz felszínre, ezért Amerikának előbb a gazdasági fejlesztésre és a liberális gazdaság meghonosítására kell törekednie. Ezzel az elmélettel szemben Fukuyama és McFaul viszont arra emlékeztet, hogy a liberális gazdaságot rendszerint ugyanazok akarják, akik demokráciát is szeretnének, és ezeket a társadalmi erőket különben sem lehet kívülről irányítani. Ami persze nem jelenti, hogy a demokratikus eszmét tűzzel és vassal kell terjeszteni. Mint arról a Metazin is beszámolt, Fukuyama és vezető republikánus politikusok 1998-ban nyílt levélben követelték Szaddám Huszein rezsimjének megdöntését Clinton elnöktől. Később Fukuyama elismerte, hogy túlzottan optimista reményeket dédelgetett. Mint ahogy azt Irak, Afganisztán, Libanon és a palesztin területek példája mutatja, a demokratikus intézményrendszerek nem gyökereznek meg rendkívül elmaradott vidékeken.
Bár Fukuyama egy szóval sem említi az ideológiák végének tézisét, nyilvánvaló, hogy számos ponton visszavonja az eredeti elméletet. Híres, 1989-es esszéjében még úgy fogalmazott, hogy „az emberiség ideológiai fejlődése lezárult, és egyetemessé lesz a nyugati liberális demokrácia, mint az emberi kormányzás végső formája”. Úgy látszik, a történelem vége mégsem jön el magától, hanem Amerikának kell exportálnia.