A napilapok egyre ritkábban folytatnak oknyomozó újságírást. Inkább hírügynökségi jelentéseket vesznek át, abban a hiszemben, hogy az ott leírtak mindig hitelesek. Csakhogy a hírügynökségek sem ellenőrzik az adatokat.
„A brit sajtó egyre terjengősebb és sekélyesebb. A napilapok egyre vastagabbak, de egyre kevesebb hírt közölnek, véleményből viszont rengeteget. Az újságírók egyre kevesebb időt fordítanak tényfeltárásra” – olvassuk John Lancaster recenzióját a London Review of Booksban Nick Davies legendás újságíró Hírek a lapos Földről című könyvének megjelenése kapcsán.
Davis, a régimódi tényfeltáró újságíró a brit sajtó állapotát veszi szemügyre. Lesújtó következtetésekre jut. Mi magyarázza például, hogy az ezredforduló előtt a médiából dőltek a jóslatok, amelyek szerint 2000. január 1-jén lefagynak a számítógépek? Komoly lapok közöltek baljós előrejelzéseket arról, hogy a nyugdíjelszámolás elvész, s hogy lázadásokra és terrortámadásokra kell felkészülni. A nagy izgalom ellenére semmi sem történt, még azokban az országokban sem, ahol szinte egyáltalán nem költöttek az átállásra.
A jelenség oka Davies szerint az volt, hogy az újságírók ellenőrzés nélkül vették át a szenzációhajhász bejelentéseket. És nem csak a 2000. év problémája kapcsán, hanem a fontosabb politikai hírek esetén is. Davis egy átfogó kutatás keretében az újságcikkek forrását és a források ellenőrzését vizsgálta. A komoly napilapokban megjelent hírek 70 százaléka hírügynökségi átvétel vagy valamilyen bújtatott PR-cikk volt. Az írások mindössze 12 százaléka alapult saját kutatáson és utánajáráson.
Az újságok a hírügynökségi jelentéseket egyáltalán nem ellenőrzik. Abból indulnak ki, hogy az Associated Press minden tudósítása hiteles. Ez azonban könnyelmű feltételezés. Nem csak az újságok, de a hírügynökségek szerkesztőségeiben is nagy leépítések történtek az elmúlt években. A hírügynökségi sajtómunkások kénytelenek összecsapni a cikkeket – egy hír feldolgozására jó, ha egy órájuk van. Ezért ők sem ellenőriznek semmit. Ha egy politikus statisztikákra hivatkozik, nem néznek utána, hogy valóban jó számot idézett-e. „A mi feladatunk az, hogy pontosan idézzünk” – nyilatkozta az AP egyik szerkesztője.
Mivel az újságíróknak nincs idejük utánanézni semminek, kénytelenek kerülni a kényes témákat. Ahelyett, hogy a kényes kérdéseknek utánajárnának, inkább közhelyekről írnak. Így nem fenyegeti őket a veszély, hogy darázsfészekbe nyúlnak. És a biztonság kedvéért természetesen mindig minden fél álláspontját igyekszenek bemutatni, ami gyakran kínos és értelmetlen kiegyensúlyozottsághoz, és a bulvár eluralkodásához vezet.
Davis nem válaszol arra a kérdésre, hogy van-e remény az áldatlan folyamatok visszafordítására, és a minőségi újságírás becsületének helyreállítására. Könyvének végén csak annyit jegyez meg, hogy célja a média betegségének diagnosztizálása volt, gyógymódot azonban ő sem tud.