A tévé csakugyan rombolja a társadalmi kapcsolatokat; a korrupció ellen még mindig az ellenőrzés a legjobb orvosság. Íme néhány egy ambiciózus közgazdász megállapításai közül.

Benn Olken harminckét éves korára már tagja a több Nobel-díjast is soraiban tudó Harvardi Professzorok Társaságának, és a gazdaságtudomány egyik legizgalmasabb fiatal képviselőjének tartják – olvassuk Michael Moynihantől az American magazinban.

Olken Indonéziába utazott, hogy ellenőrizze Robert Putnam híres elméletét, amely szerint a televízió, más „individualizáló” jelenségekkel egyetemben roncsolja a társadalom szövetét. Olken úgy számol, hogy minden újonnan elérhetővé váló tévécsatorna 7 százalékkal csökkenti a helyi közösségek számát, és 12 százalékkal azoknak a közösségi gyűléseknek a mennyiségét, amelyeken egy-egy ember évente részt vesz. Érdekes módon azonban a falugyűlések látogatottságára nem hat negatívan a televízió.

Olken – ha már Indonéziában járt – a helyi korrupciót is megvizsgálta, és erről Patrick Baronnal, a Világbank munkatársával közösen írt tanulmányt. A Szumátra-szigeti Aceh tartomány lázadóival vívott háború idején az egyik 600 kilométer hosszú út mentén 90 ellenőrzőpont működött. A 2005-ös békekötés óta azonban kivonták a térségből a katonaságot, és csak rendőri erők maradtak a helyszínen, sokkal kevesebb ellenőrzőponttal. És kiderült, hogy működik a piac törvénye: az egy megállításra eső megvesztegetési összeg jócskán megnőtt. De nem annyival, amennyivel az ellenőrzések száma, így egy-egy út során összesen mégiscsak kevesebb kenőpénz fogyott. Ebből a világméretű korrupció ellen küzdő Világbank számára az a következtetés adódik, hogy érdemes centralizálni a különféle engedélyezési eljárásokat, mert akkor egy-egy tisztviselő több kenőpénzt tehet ugyan zsebre, de a lakosság összességében kevesebbet kényszerül fizetni.

Olken harmadik indonéziai kísérlete az útépítési korrupciót vizsgálta 684 településen. Az állami ellenőrzés valószínűsége az idő tájt 4 százalék volt. Olken elintézte, hogy az útépítésről döntő helyi vezetők mindegyike olyan értesítést kapjon, hogy ellenőrzésben lesz része, vagyis a vizsgálat valószínűségét 100 százalékra emelte. Ezután megnézte, mekkora túlköltséget találtak független szakértők az útépítési számlákban. A korrupciós felár 8 százalékkal csökkent. Nem igaz tehát a közkeletű feltételezés, hogy az ellenőrzés csak újabb korrupciós hullámot indít el, mivelhogy az ellenőröket is meg lehet, sőt, meg kell vesztegetni. Valójában nagyon is érdemes az ellenőrzések gyakoriságát növelni.

Ha jól értjük, akár nyolc százalékos csökkenés is elérhető, ha minden egyes ügyletet ellenőriz az állam. Igaz, ez többe kerülne, mint az egész korrupció. Korunk egyik legígéretesebb közgazdász-tehetségének most már csak arra kell válaszolnia, mi legyen a korrupciós veszteség fennmaradó 92%-ával.