Olaszország, a nyolc vezető ipari hatalom egyike, egyre veszít pozíciójából. Az államot politikai-gazdasági kliensrendszer bénítja, és ha mégis elindulna valamilyen reform, mindig akad érdekszövetség, amely meg tudja állítani.

 „A demokrácia még kiszabadítható az érdekszövetségek zsarolásából. De ehhez össznemzeti erőfeszítésre van szükség” – írja le az új római kormány és az új ellenzék közös feladatát a Corriere delle Serában Sergio Romano veterán történész, diplomata és újságíró.

Romano két tényfeltáró újságíró Sodródás című új könyvét kommentálja. Az országos hírű szerzőpáros tavaly Kaszt címmel jelentetett meg közös művet, amely 22 kiadásban látott napvilágot, és egymillió-kétszázezer példányban kelt el. Gian Antonio Stella és Sergio Rizzo tavalyi könyvében megállapította, hogy a csaknem 180 ezer főnyi politikai-állami elit szívességek és kiváltságok tömkelegével jutalmazza önmagát, gyakran szöges ellentétben azzal, amit az ország többi lakosától elvár.

Romano megjegyzi, hogy ettől még az ország fejlődhetne, mert az elit gazdagodásából még nem következik, hogy az országnak el kell szegényednie. Látott már a világ korrupt vezetőket, akik életrevaló reformokat vittek véghez, fejlesztették országukat és javítottak a polgárok életkörülményein.

Stella és Rizzo újabb könyve azt bizonyítja azonban, hogy Olaszországban nem ez történt: „a gazdagok kormánya elszegényítette az országot”. Sőt, nőtt az igazságtalanság, a műveletlenség, romlott az állami szolgáltatások színvonala, gondozatlanabb lett az ország. A versenyképességi listán Itália a negyvenhatodik az országok rangsorában. Az olasz export piacokat veszít, a termelékenység öt év alatt egyetlen százalékkal nőtt. Ha valaki céget akar alapítani, átlagban tizenhat hivatalhoz kell fordulnia, és hatvanhat napot kell várnia a startjelre (Hollandiában feleennyit). A legjobb olasz egyetem a 173. helyet foglalja el a világranglistán. A 16 éven felüli lakosságnak csupán 17%-a internetezik, a nők között alacsonyabb a munkavállalók aránya, mint Görögországban. De az olaszok gyorsvasutak, metrók, szemétégetők és alternatív energiaforrások hasznosítása tekintetében is hátul kullognak a fejlett országok között.

Romano szerint mindennek az az oka, hogy ha valamely reformer kormánytag rászánja magát valami újra, valaki biztosan az útját állja. A pedagógus-szakszervezetek nem engedik, hogy az egyetemi oktatók munkáját olykor minősítse valaki, a közalkalmazottak szakszervezetei szintén sértésnek tartják a rendszeres értékelést. A szakmai kamarák védelmükbe veszik vétkes tagjaikat, ahelyett, hogy kizárnák őket. A pártok mindenfelé elhelyezik hűséges embereiket, akik aztán elmozdíthatatlanok, mert szavazatokat hoznak védnöküknek. Ebben a rendszerben a bűnszövetkezetek is képesek egész térségek lakosságának szavazatát befolyásolni.

Diagnózis tehát van, de Romano a terápiával egyelőre adós marad. Ha csak azt nem tekintjük gyógymódnak, hogy a nemzetnek össze kell fognia, a kormánynak pedig határozottságot kell mutatnia.