Az adóreform hívei abban egyetértenek, hogy egyszerűbbé kell tenni a rendszert. De egyesek szerint az egykulcsos rendszer a megoldás, mások szerint viszont a tehetősek fokozott megadóztatásával kellene javítani a költségvetési egyensúlyt.
„Az adóegyszerűsítés a gyakorlatban gyakran csupán ürügy arra, hogy még méltánytalanabbá tegyék az adórendszert. Steve Forbes egykulcsos adó-javaslata, a levelezőlap nagyságú adóbevalló ív, vagy Mike Huckabee kormányzó ötlete, hogy töröljék a jövedelemadót és a bevételt forgalmi adóval pótolják, mind az egyszerűségre hivatkoznak, valójában azonban az a céljuk, hogy a gazdagok a mainál kisebb részt vállaljanak az adóteherből – véli az American Prospect Magazin szerkesztője, Robert Kuttner, a baloldali társadalomelemző hálózat, a Demos munkatársa.
Kuttner két, az adórendszer működését vizsgáló könyvet vet egybe. Igen kritikusan szemléli Michael J. Graetznek, a Yale jogászprofesszorának művét, amely már címében is megállapítja, hogy Amerikában Százmillió fölösleges adóvisszatérítés igénylésére kényszerülnek a polgárok. Az alcímben pedig egyszerű, igazságos és versenyképes adórendszert ígér. A megoldás az volna, hogy vezessenek be 10-14 százalékos szövetségi ÁFÁ-t, és cserében évi ötvenezer dollárig legyenek adómentesek a keresetek. A kritikus rosszallólag állapítja meg, hogy a könyv csak az elképzelés versenyképességi előnyeit taglalja, a csökkenő progresszivitást nem említi. (Hiszen ötvenezer dollárig a nagy keresetek is adómentesek lennének, az ÁFA pedig lineáris adó: gazdagra- szegényre ugyanaz a kulcs érvényes.)
Nem úgy a másik könyv, az Ingyenebéd szerzője, David Cay Johnston, a Pulitzer-díjas tényfeltáró újságíró, akinek műve azt taglalja, hogy miképp gazdagodnak tovább a gazdagok az adórendszer segítségével. A szerző már előző könyvében is, amely a Tökéletesen törvényes címet viselte, azt mutatta be, milyen reménytelen küzdelmet vív az adóhivatal a bonyolult adórendszert kihasználó gazdagokkal. A könyvből kiderült, hogy az alacsonyabb jövedelműek, ha adó-visszatérítést igényeltek valamilyen címen, sokkal nagyobb valószínűséggel néztek szembe adóellenőrzéssel, mint a gazdagabbak.
Új könyvében Johnston újabb részleteket mutat be a tehetősek adócsökkentési stratégiáiból, és egyben leírja, miként jutalmazza az egyre bonyolultabb adórendszer azokat az amerikai cégeket, amelyek külföldre helyezik át központjukat. Nem véletlen, jegyzi meg a kritikus egyetértőleg, hogy a nagy cégek nem sürgetik az adórendszer egyszerűsítését.
Johnston megállapítja, hogy az adótábla nem azért bonyolult, mert a baloldal így akar minél nagyobb bevételhez jutni jövedelem-átcsoportosítási terveihez. Hanem azért, mert a tekervényes szabályozás teszi lehetővé, hogy a nagy jövedelmek ki tudjanak bújni az adózás alól.
Kuttner szerint a költségvetési hiány egyrészt arra vezethető vissza, hogy az adóelkerülés miatt sok bevétel esik ki, másrészt pedig arra, hogy az iraki háború miatt megnőttek a kiadások. Az Egyesült Államok következő elnökének ezért azt javasolja, hogy egyszerűsítse az adórendszert, de ne egykulcsos adóval, mert az a gazdagok relatív pozícióját javítja, hanem az adókedvezmények és visszatérítések eltörlésével. Egy egyszerű, de progresszív adótábla segítene kihúzni a költségvetést a bajból, igazságos lenne és helyreállítaná az adórendszerbe vetett bizalmat.